Mostanában megint sokat dolgozom Hallgatom az emberek problémáit, segíteni próbálok. Nem azért mert viszonzást várok vagy mert úgy tudom az élet visszaadja ezt. Azért mert így vagyok kerek és mert boldog vagyok, ha ezt tehetem. Bizonyos helyzetek jutnak eszembe, amikben segítséget kaptam és őserővel tör fel bennem az igény, vissza kell ezt adnom. Milyen érdekes az ösztön. Nagyon sokat gondolkozom. Amikor sok a munkából, írnom kell, hogy rendet rakjak a fejemben. A fotózás gyakorlásával indult blog lassan naplóvá válik. Ösztönösen érzem, mit kell tennem, ha túl feszültté válok vagy az életem túlságosan elment egy irányba. Írok, fotózok, teszek jó dolgokat, s máris érzem, újra ember vagyok .... mehet minden tovább.
Amennyit tudok, olvasok és valahányszor a szeretetről látok írásokat, mindig az jut eszembe, milyen elcsépelt lett ez a szó és hány embernek nincs erről fogalma sem. ...és akkor megláttam egy újabb megvilágítást ezzel kapcsolatban. Ebben az aspektusban újra elnyerte a szó a valamikori értelmét és ettől nagyon jól érzem magam. Elmondom nektek is.
A megfoghatatlan......
Minden mulandó. A pénz, a szépség, a karrier, a használati tárgyaink. Mindent megemészt az idő, de a szeretet az egyetlen olyan emberi cselekedet, amely legyőzhetetlen. Először is azért, mert megfoghatatlan. Nem tudjuk a kezünkbe venni, megérinteni, megsimogatni, nincs formája, sem alakja, ezért sem lehet ketrecbe zárni, láncra verve fogolyként uralkodni felette. Nem lehet kihasználni, sem meggazdagodni birtoklásából. Másodsorban azért, mert alapvetően nem mi fejlesztettük ki magunkban, ezért amivel nem rendelkezhetünk, arra jogot sem formálhatunk. Úgy válik életünk részévé, hogy észre sem vesszük, úgy lesz „tulajdonunkká”, hogy nem adtunk érte semmit. Ingyen kaptuk, és csak ingyen is tudjuk továbbadni. Gondoljatok bele! az egyetlen dolog a földön, amit a koszos pénz nem tudott besározni.
A szeretet felemel. Reményt ad, mely képes túlélni mindazt, ami sárba döntené emberi lényünket.
A szeretet képes lehajolni is. Észreveszi, mire van szüksége a másiknak. Nem azért cselekszik, hogy haszna legyen belőle, erre nem is gondol, mert – nem tudja hogyan – felülről vagy valaki más által kapta ezt az ajándékot. Akinek van, annak adatik, aki a keveset sem becsüli, attól az is elvétetik. Ha a keveset túl kevésnek találjuk, és ezért nem merünk adni belőle, mondván, ha így folytatom, nekem sem marad, és inkább magunkat szeretgetjük, akkor önzővé válunk. Önző emberként pedig szinte vége mindennek. Nincsenek lehetőségek.
Mindezt így karácsony előtt, de egész évben ezt fogom érezni. Jó érzés!
Nem vagyok klasszikus értelemben vett hívő, nem járok templomba, ha vagyok, akkor magamban hiszem istent és mindent, ami a nagy univerzumban való hitünket jelenti. Ha karácsonykor a fa előtt mégis mormolok majd magamban valamit, az azokért az emberekért fog szólni, akik e sorokból semmit nem értenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése