Amikor nem süt a nap.

Még mindig van olyan a fotózás területén, amit nem sikerült elcsípnem, de iszonyúan vágyom rá. Igaz, nem volt megint túl sok időm. Azt hiszem holnap újra elindulok, hiszen holnap szabadnap. Valamiért mostanában sokkal jobban tolerálom az időhiányt. Megtanultam minden pillanatban jól érezni magam függetlenül attól, hogy épp dolgozok, nagymama vagyok vagy élhetek a szerelmemnek vagyis a kamerámnak. (itt jegyzem meg, hogy meg ne hallja, mostanában haragszom rá. Időnként nem csapódik fel a vaku, amit ritkán derítésre azért jó lenne használni. Talán meghallotta, hogy szemezgetek egy újabb modellel. Ki tudja?)
Szóval itt Linzben ma erősen ködös idő van és az jutott eszembe, valamikor gyermekkoromban, mennyire utáltam az ilyen időt na meg az esőt. Vajon mi változott bennem, hogy újabban egyenesen imádom ezt az időt és csöppet sem vesz el a hangulatomból, hogy nem süt a nap. A napfény hiánya miatti bosszankodást megfordítottam és arra gondoltam, kiveszem a jót abból, ami éppen van.  Ma egy olyan képet készítettem, amire valamikor azt mondtam volna, fénytelen, esetleges, nem szép, de hol van az megírva, hogy csak a fénnyel teli képek bírnak szépséggel, hiszen az életünk, a hangulatunk is változó. A fotózás pedig az életünk pillanatait hivatott rögzíteni. Pontosan emlékszem arra, amikor kedvenc évszakommá vált az ősz és már nem gondoltam azt, hogy a nyár végével a jó hangulatom is bevégeztetett. Most így jártam a tél kezdeti, valóban nem a legszebb szakaszával. Megláttam benne a szépet. Komorsága, fénytelensége ellenére bennem nagyon sok érdekes és szép gondolatot hozott fel. Gondolkodásra késztet, emlékeket idéz fel, de bennem megjelent egy mesevilág is, ahol tündérek és az erdő gonoszai élik nem mindennapi életüket időnként harcolva egymással a jóért avagy az általunk vélt rosszért. Igen. Határozottan azt gondolom lehetne ez egy mese kezdő képe is. Nem vagyok benne biztos, hogy épp ez a részlet ugyanígy tetszene akkor is, ha verőfényes napsütésben rögzítettem volna, de hogy mindenképpen más hangulatot mutatna, az tény. Tovább fűzve a gondolatot, abban sem vagyok biztos, hogy mi nők akkor vagyunk a legszebbek, amikor hibátlan a sminkünk és úgy nézünk ki, mint aki egy magazinból lépett ki. A hétköznapiságnak ugyanúgy meg vannak a szépségei, ha még nem jobban.