A külső megfog a belső menjen a francba!
Na jó, azért ennél komolyabb lesz!
Szóval:
"A külső megfog, a belső megtart."
Sok helyütt olvasom ezt az axiómának szánt marhaságot. Már konkrétan lábrázást kapok tőle!
Mintha személyiségünk, belső világunk nem hagyna nyomot a külsőnkön; nem tükröződne gesztusainkban, hanghordozásunkban, testtartásunkban, egész viselkedésünkben. Mintha a külsőnk nem hatna vissza a belső énünkre, mintha tökéletesen indifferens lenne a lelkünk szempontjából, hogy milyen korpuszba záratott, illetve annak milyen az aktuális állapota. Mintha a kettő között nem létezne semmiféle koherencia. Ugyan hol van az az éles határvonal, ami elválasztja őket egymástól? Ha az arcomat bosszús grimasz torzítja ilyen emeletes baromságok olvastán, akkor ez most a külsőm vagy a belsőm számlájára írandó? És nem mellesleg: ez a mondás végtelenül felszínes képet fest az emberi vonzalom természetéről. Kikérem magamnak! /De izibe'!
/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése