Az elengedés

Az élet jelei mellett még valami el kezdett foglalkoztatni mostanában illetve azt kell mondjam mostanában tudatosan mert tudat alatt már nem egy-két dolgot engedtem el életemben, ami vagy, aki számomra nagyon fontos volt.  Valamilyen szinten kapcsolódik is az élet jeleit boncoló témához, hsien az élet többször is figyelmeztet arra, ez nem a te utad.   Néhány hete gondolkoztam el tudatosan először ezen és el is kezdtem a gyakorlatban bevezetni. Felejtsd el a kell szót és boldog leszel! Hogy is van ez? Egy másik alapgondolat meg azt mondja, ne engedd magad eltéríteni a céljaidtól vagy az ahhoz szükséges dolgoktól. …de biztos, hogy minden és mindenki kell nekünk ahhoz, hogy teljes legyen az életünk?                                                                            

Nézz körül a szobádban, a lakásban!  Mennyi mindent gyűjtögettél össze, amihez évek óta hozzá sem nyúltál, mégis ott van, szűkké tesz, bezár, fojtogat. Ugyanez van a gondolataidban, a vágyaidban, az érzéseidben, a boldogságodban és a boldogtalanságodban.  Így van ez a kapcsolataiddal is. Akkor is, ha nem veszed észre. Megfigyeltem, milyen sok ember ragaszkodik szinte mazohista módon megromlott, semmirevaló kapcsolatához és érthetetlen módon akarja bizonyítani, hogy ő jó, és őt nem szabad elhagyni, megcsalni. A problémákra ugyanúgy reagál és nem veszi észre, hogy a világon semmi nem hoz változást, akárhogy próbálkozik is. Ettől azt hiszi, biztonságban van, holott igazából ez hozza a legnagyobb bizonytalanságot. Sosem értettem, miért kell megvárni, hogy az élet egy elementáris kihívással kényszerítsen lépésre.                                                                                                    

Magamról tudom, hogy ez nem könnyű. Hogy ehhez idő kell. De hidd el, így utólag visszagondolva mindenre és mindenkire, még a „rossz” dolgokért is hálás vagyok. S ma már nem érzek sem dühöt, sem gyűlöletet. Mert aki akadályozott, megtanított arra, hogy erős legyek, hogy győztes legyek. Aki bántott, megtanított arra, hogy elviseljem, s megtanított arra, hogy nem mindig kell elviselnem. Aki megtagadott, új utakra vitt, új emberek megismerése felé nyitott utat. Aki lenézett, arra ösztönzött, hogy jobban ismerjem meg magam. Én ezért tudtam mindenkit hálával és szeretettel elengedni.                                                                                                                                                                              

Sokan kínálják fel orvosságként a népszerű pozitív gondolkodás valamely formáját, mint a negativitásból kivezető utat. De hát ez végső soron ismét önbecsapás, hisz csupán a már meglévő negatívra húzom rá a pozitív leplet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez eleve rossz, csak azt, hogy valódi felszabadulást nem adhat. Nincs sok különbség az állandóan lógó orral járók, s a szüntelenül áradozó emberek között. Mindkettő félreismeri magát.                                                                                                              

Mi lehet hát a megoldás?                                                                                                                    

A kell szó elfelejtése tudatosan. Nem kell vagy nem olyan formában kell vagy nem pont akkor kell.  Meg kell tanulnunk elfogadni, belátni. Először csak apró dolgokat. Ez belülről megnyit, elengedetté tesz. Megszűnik a belső gondolati harc. Az elengedettségen pedig már benne van az elengedés és az állandó béke gyökeret ver bennünk. előbb utóbb szabaddá válunk. Nem fordulunk folyton a múltba és nincs kényszerérzésünk a jövővel, amit állandóan megteremtünk a fejünkben. Olyan ez, mint amikor szerelmes az ember. Gondold csak át! Abban az érzésben foglalkozol a múlttal vagy a jövővel? Élsz a jelen csodájának.                                                                                        

Miért van erre szükség?  Igazából csak azért fontos, mert amíg valaki nem tapasztalja meg azt, hogy elég úgy, ahogy van, s nem ismeri fel a gyakorlatban, hogy egyedül önmaga tartja fenn állandó véleményeivel, minősítéseivel, ítéleteivel saját szenvedését, addig mintegy hipnotizáltan, robot üzemmódban éli mindennapjait.                                       

Amióta tudatosan nem ragaszkodom görcsösen a dolgokhoz, azok maguktól találnak meg engem.                                                                                                                                            

Elengedni  tehát nem könnyű. De egyre könnyebb lesz számodra, ha megkeresed és meglátod mindenben a jót, ha elfogadod, hogy mindenen túl kell lépni egyszer, mert csak így fejlődhetsz, így mehetsz előre.                                                                                           

Elengedni nem könnyű. Művészet. Csak érzéssel, csak lélekkel lehet. Semmi köze az elméhez, a gondolatokhoz. Csak a szívhez van köze.