Pillanatok és művészet.

Ma munka közben zenét hallgattam. Szeretem ezt. Valahogy más léptékekkel érzékelem az időt.  Egy régebbi mappát állítottam be és megszólalt egy rég nem hallott zene, felidézve bennem azt az időszakot, amikor napi szinten hallgattam. Milyen érdekes az emlékezet és mennyi mindenhez kapcsolódik. Konkrétan tudom, mikor hallgattam és milyen élmény fűződik hozzá. Aznap Atlantic Citybe mentünk szabadnapra. Megnéztük az óceán partot, a sok sok kaszinót és aztán egy katonai emlékművet. Utóbbi akkora érzést váltott ki belőlem, hogy egész nap a hatása alatt voltam. 
New Jersey Korean War Memorial. Freedom Is Not Free.
Nagyon sokáig néztem a szobrokat. Gondolatok cikáztak a fejemben.  Mit is akar közölni a szobor készítője... Azt amit én érzek? Talán mindegy is. Ahogyan a fotózásban. Negatív, pozitív érzés egyaránt lehet ez. A lényeg, hogy a nézőt kibillentse a hétköznapi, földhöz ragadt érzésvilágból. Eszembe jutottak történelmi tanulmányaim és hogy az emberiség mennyi mindent áldozott már a szabadságáért függetlenül a körülményektől. Azért a szabadságért, ami ma már teljesen természetes nekünk, pedig mennyire nem az. 
A következő hetem teljesen másként zajlott, mintha nem láttam volna ezt az emlékművet. Megint a jelek. Amikor nagyon nehéznek érzed a napjaidat utadba kerül valami, aminek fényében már szinte szégyelled magad és pitiáner nyafogásnak érzed az aktuális problémáidat.
Megnéztem újra a képeket. Ma is úgy gondolom, ezernyi információja van.
Aznap lenulláztam a számlálót.