Nem kell túl komplikálni...

Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. 

De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, és csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Egyébiránt:

Nehéz leírni, hogy milyen kivirulni néhány órára, amikor a mélyen eltemetett vonzó-nőiség érzését kelti fel bennem egy-egy különféle helyről érkező, jól elhelyezett bók. És bár tudom, hogy kellő mértékletességgel kell kezelni őket, és aszerint is bánok velük (félkomolyan veszem az egészet), mégis megbolondít kicsit, bezsongat, érzem tőle, hogy vagyok valaki. Aki kell. Mert vagyok. Valaki. Méghozzá Nő.