Vannak dalok, amiket nem merünk meghallgatni… Amiknek már a kezdő ritmusa is mintha kezébe venné a szívünket és összeszorítaná… vele együtt minket is. Összecsuklunk a gitár egyetlen akkordjától, a zongora egyetlen billentyűjének hangjától…
Vannak dalok, amik visszarepítenek a múltba, egy gödörbe, egy sötét percbe, egy pillantásba, egy érzésbe, egy keserű végbe, egy megsemmisítő fájdalomba…
Vannak dalok, amiknek hatalmuk lesz felettünk. Amik cipelik a múltunk egy fontos darabját és bárhol vagyunk, bárkinek is fogjuk a kezét, képtelen vagyunk, anélkül hallgatni, hogy szívünk torkunkban ne dobogna, hogy egy régi szerelem, ajtónkon vissza ne kopogna.
Vannak dalok, amik arra várnak, hogy egyszer leüljünk egy pohár bor mellé, lehunyjuk szemünket és rezgésein visszautazzunk egy olyan emlékbe, amivel a mai napig nem merünk szembenézni, amiből még nem tudtunk igazán továbblépni.
Engedd el ma… azt, ami belül mar. Köss vele békét. Hallgasd meg a Te dalod és bocsáss meg mindent, bocsáss meg Neki, magadnak és az Életnek, hogy néha édes-keserű, mint az a bizonyos dallam… mint a szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése