A családi kötelék!

Egy családnak egyszerre kell megbirkóznia a közös problémákkal, ami talán a családon kívül áll, külső tényezők függvénye  és az egyéniekkel is, amik a saját hibáinkról szólnak. Én úgy érzem, mi hárman mindig nagyon jól tudtuk ezt. Szinte íratlanul. Biztosan nagyon sok hibát vétettem a gyermek nevelés kapcsán minden pozitív törekvésemmel együtt is és vannak dolgok, amiket igenis jól csináltam. Egy azonban halálbiztos a mai napig. A mi kis kötelékünk óvásán, gondozásán jelenleg nincs rés. Ha lehet ez manapság még inkább erősödni látszik és egy anyának mi lehet annál boldogabb érzés, mint látni, hogy mi nem hagyjuk egymást.  Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, hiszen mindenki hozzáadja a saját erejét és így sokkal gyorsabban, biztosabban halad előre a család.

Amikor gyerekkoromban erről gondolkoztam én mindig úgy képzeltem, hogy a család minden tagja az árral szemben úszik és ha lemarad valaki, mindenki visszaúszik érte, hogy karjánál fogva könnyedén vigyék magukkal soha, soha el nem hagyva őt és bízva abban, hogy egyszer visszanyeri az erejét  a pillanatnyilag gyenge családtag és képes lesz újra a család mellett úszni, netán a család másik tagjáért visszaúszni, ahogy vele tették valamikor.

Az egyik gondolatom az, hogy a saját családomban egy napon nem úsztak vissza értem és ez fájt még akkor is, ha belátom, hogy a „gyengeségem”  talán sokáig tartott és volt velem még két úszni alig tudó családtag is. A másik gondolatom, hogy mivel én ezt éltem és élem meg rosszul, ezért a legnagyobb feladatom a mai nappal, hogy az utókornak megtanítsam, ha vétünk is valamilyen hibát a családunkban, a másikért mindig vissza kell úszni, ha törik, ha szakad.  Ezt diktálja a vér, amit semmi, ismétlem, semmi nem írhat felül.
A harmadik gondolatom, hogy ebben a mesében senki nem gondolkozik azon, vajon hol tartana, ha nem úszik vissza a másikért.

Aztán az is eszembe jut, hogy ettől én mennyit erősödtem és ma már jó erőben úszok a többiek mellet, akik velem maradtak, de nemcsak, hogy velem maradtak, de szuper jó úszóvá váltak közben. 

Összességében én úgy gondolom, hogy a családhoz való tartozás egy ösztönzést mér az emberek felé, hogy célt érjenek el az életük során annak érdekében, hogy hosszú ideig maradhassanak, éljenek családi kötelékben. Borzasztóan nagy szükség van erre és itt külföldön élve ez még inkább hatványozódni látszik.

Ez jutott ma eszembe és azonnal szerveztem egy ebédelős, fagyizós napot azoknak, akik valamikor  még kishalak voltak mellettem, most meg úgy úsznak, hogy össze kell szednem magam. Hoppá! Lehet, hogy nem olyan soká ők fordulnak vissza értem?

Guten Morgen! Magamnak.

Na húzzunk bele! Még van időnk! ...és erőnk is.

:)