Van az a kislány, aki még mindig él bennem, talán normális, talán nem, amolyan rövidnadrágos, fiús forma, akinek mindig van valami seb a térdén, és valami kincs a zsebében, és szereti a pitypang puha pihéi közé dugni az orra hegyét, aki az udvar kövén lépi ki mindig, hogy szeret-nemszeret, és aki felnagyítja az apró jeleket, éppen annyira csak, hogy dobogjon kicsit gyorsabban a szíve, hogy most akkor visszanéz, vagy mégsem....és aki a csókban azt szereti, hogy a másik megfogja a hátát a nagy férfi kezével.
Hm? Mára ennyi egy bevillanó, kislánykori emlék kapcsán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése