Már 8 éve tanult zenét, amikor zenekari foglalkozásokra irányították. Második hegedűsből nagyon hamar elsővé vált. Abszolút tehetségnek számított pedig igazából zongorázni szertetett volna, de az ujjai túlságosan rövidek voltak az oktáv átfogásához. Imádta a zenét és a zenekari hangulat is nagyon hamar belé költözött. Jó érzéssel töltötte el, hogy egy csodálatosan hangzó, szimfonikus darab kis részecskéje lehetett.
A szünetekben csak a zeneiskola udvarán ücsörgött. Egy ilyen szünet alkalmával épp az udvarra tartott, amikor egy terem mellett elhaladva zongorajátékot hallott. Az új fiú játszott és annyian állták körbe, hogy úgy döntött mégis a tiszta levegőre megy. Így volt ez napokig, míg nem egyszer egy teljesen más stílusú zene jött a terem nyitott ajtaján, de már nem állt ott senki. - Belépett.
Az új fiú szemei felcsillantak, de játszott tovább. A dallam olyan gyönyörű volt, hogy a bőre lúdbőrzött tőle. Néha egymásra néztek és mindketten tudták, ez egy örök pillanat marad. Nézte a fiú kezeit. Hosszú ujjak, kifogástalan körmök és lágy, puha bőr.
Abban a pillanatban beleszeretett a fiú kezeibe. Megállt az idő és abban a pár percben sokkal többet élt meg, mint máskor egy hónap alatt.
Az utolsó hang leütése után a fiú ránézett és annyit mondott:
- már azt hittem sosem jössz be.
...és ez a mondat azonnal felébresztette. Kirohant a teremből vissza a többiekhez, akik már hangoltak a próba folytatásához.
A későbbiekben mindig úgy alakította, hogy soha ne maradjanak kettesben. Akkor már volt egy kapcsolata, amiben a nagy szerelem pihenni látszott, de ezt ő nem akarta beismerni magának és alapvetően jól érezte magát a kapcsolatban. Hűtlennek érezte magát és próbálta minél hamarabb elfelejteni az egészet.
Most így 32 év után újra gondolta és újra élte a jelenetet és bár a kapcsolatának évekkel később vége szakadt, mai nappal boldog volt, hogy így döntött, hiszen ő így volt egész. Most értette meg, hogy akkor önmagához maradt hű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése