Értékek egy messzi világban...

Részlet egy magyar katona leveléből, aki három évvel ezelőtt ment ki a Francia idegenlégióba és akit néhány hónapja Szíriába vezényeltek  csapatával. 



Tegnap lattam, es tehetetlenul kellett vegigneznem a katonaimmal, (mert az ilyen ornagy tipusu vezetok nem engedtek kozbe avatkozni), szoval az egyik Aleppoi utcan figyeltunk mint egy check pont. A lakossag lazadozott, hozongott...az utcan ostromolt mindent. EGyszercsak egy no felenk kezdett rohanni es kiabalt, hogy segitsunk neki...tobb tiz ember szaladt utana....es utolertek. Botokkal vertek a foldon.... a bolcs ornagy a taborbol nem adott engedelyt a kozbelepesre... vegul a mozdulatlan "darab hus" testet huztak a porban mint egy rongydarabot...
ezek olyan dolgok, amelyeket soha nem fogok elfelejteni, a hangot, a tekintetet, a mozdulatlan testet ahogy huzzak a porban..

allat vilag ez, es azt gondolom -erzem mi egy fajta biztonsagi kerites vagyunk. neha azon gondolkodom, mikor osszetuzesbe kerulunk es megfekezunk itt lazado harcosokat, idiotakat, allatokat...hogy mas orszagokban, vagy a Balatonnal csaladok talan azert tudnak most bekeben vacsorazni, vagy meno sracok csodaszep csajokat fuzogetni a meno autoikkal,...mert mi itt tartjuk a poklot egy zonan belul.

Sokat neztem ejjel a csillagokat...egyre maganyosabb vagyok. Hianyzik, hogy tudjak beszelgetni, ugy igazan mindenfele dologrol valakivel, aki itt ul mellttem. Nem a katonaimrol van szo, nekik is megvan a sajat vilaguk...ez elmondhatatlan...

" az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A
társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak emberi
értelmet.... Hiányzik egy okos társ , aki a világ veszélyes és
nyugtalanító élményekben mellettem áll, aki figyelmeztet, akit
figyelmeztetek, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak
gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is
körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak
vánszorogsz a világon át..."

es most visszaterek a harci zonaba...

Egy időben többször beszélgettünk skype-on. Francia területen több ideje volt. Már tudom, hova tűnt.  Minden beszélgetésben éreztem, hogy belőlem az ember kell neki és számomra a legtermészetesebb, hogy a lehető legtöbbet nyújtsam magamból. Törődés, őszinte érdeklődés és aggódás. 
Érdekesek az emberi kapcsolatok és azok körülményei. A szituáció hatalma. 
Én meg itt ülök a szép és meleg szobámban. Mostanra kisütött a nap is. A sütőben készül a kacsa. Paradoxon.
Vajon mit lehetne még értük tenni??? Furcsán érzem magam.