Hihetetlen, hogy mennyire másként indul egy nap, ha valaki felvidítja a másikat. Ma reggel 1/4 6-kor megyek ellenőrizni és kinyitni egy bank előterét. Kezemben a lézerleolvasó és egy nagy kulcskarika, rajta sok-sok kulccsal. Jelzem egyébként is az a reggel volt a mai, amikor, ha nem kellene dolgoznom, biztosan géppel a kezemben indulok el mert az ilyen a csodák reggele. Csupán néhány perce, hogy felkelt a nap és olyan szögben érkezik, hogy azt elmondani sem tudom. Fényével kicsit túlvilági hangulatot ébreszt bennem. Minden párás ezért néhol gyönyörűen csillannak meg a vízcseppek.
Emberek, akik átmúlatták az éjszakát és még érezni rajtuk az alkohol hatását, de valahogy nem akaródzik befejezni a bulit. Beszélgetnek, időnként még kurjongatnak egyet-egyet, de alapvetően ártalmatlanok.
Jön velem szemben egy férfi. Magas, kissé őszülő és kb 50-55 év közé tenném. Azonnal látszik rajta, hogy jobb napokat is megélt már, de most valami nem kerek. Ahogy közeledik egyre jobban látom az arcát. Kifejezetten sármos. Rendezett öltözék és mély gondolatok az arcon. Határozottan az én képzeletbeli sávomban halad a járdán vagyis a menetirány szerinti jobb oldalon, ahol én jövök jól, neki ez balra esik. Kitérésnek apró szándékát sem látni. Jobb a békesség alapon így kora reggel éhgyomorra, elkezdtem én kitérni, de akkor ő is velem tartott. Nem akartam ezt a játékot folytatni ezért megálltam vele szemben és hagytam, hogy eldöntse, merre lesz az arra. Besétált az aurámba és ott ő is megállt. Rám nézett és megszólalt:
- Drága hölgyem! Nem lenne egy kulcsa a szívemhez?
Dialektusa szerint nagy valószínűséggel osztrák lehetett. Végig ment bennem a kérdés és kitört belőlem a nevetés. Abban a szituációban, azzal az arccal, ahogy ezt mondta, ezt váltotta ki belőlem, annak ellenére, hogy valójában a mondat maga szomorúnak hangzik. Nevetésem belőle is nevetést hozott ki. Megnyugodtam, hogy nem bántottam meg és még felszabadultabban nevettem. Így nevettünk egymással szemben talán egy percig. Aztán zavaromban annyit dadogtam, hogy ez igazán kedves és köszönöm a nevetést.
Nem tudom igazából melyik tény tette jobbá napomat, hogy jót nevethettem egy idegennel ezáltal emberibbnek éreztem a világot vagy, hogy, mint nő nyugtázhattam, hogy nem elfutnak előlem, esetleg mindkettő, de mindegy is.
Egy darabig még kísért a szemével, aztán eltűnt.
Azon gondolkoztam, ha a férfiak is igénylik a lelkiséget és megannyi nő él egyedül vajon miért járnak, kelnek az emberek mégis szerelem nélkül a világban?
Hm...most ezen töröm a fejem.
No de! Csodás esti fényeknek nézünk elébe, nyomás fotózni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése