Az
ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetéből
senkiről nem akar példát venni. Sem a testvéréről, sem az
apjáról, se senkiről a rokonságban, de még önmagáról sem.... elmenni a búsba onnan, ahol éppen van. Aztán jön egy fordulat.
Bekattan valami és az ember érzi, hogy változás következik.
...sőt, már be is állt. ...és többé már semmi nem lesz a régi.
Soha.
Ezt az
ember megérzi.
Mindig
van egy pont, ahol az út ketté válik. Abban a hitben válunk szét,
hogy az útjaink egyszer majd újra összefutnak. Ahogy távolodunk
az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik, de nem baj. Az út végén
ott állunk majd. Csakhogy a végén egy dolog lesz. Beáll a rohadt
tél. Kihűl minden.
Úgy
akarunk felejteni, hogy közben folyton emlékezünk.
Mit
tartogat a jövő? Nagyon kell figyelni és előre nézni. de csakis
közelre....egész közelre. Olyan közel, hogy mindent élesen láss, egészen tisztán. Nem kell csodákat várni, csak ami szembe jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése