Sweet Ride.

A kordon mögött állt, hűvösen, elegánsan, egyből ráismertem és meg is dobbant a szívem, ezek a vonalak... 
 Végigjátssza magát a protokollgépezet, unalmas és érdektelen, alig várom már, hogy túl legyünk rajta. Aztán eljön a pillanat és ketten maradunk, végre csak az enyém lesz. You and me, babe, just you and me. Végigsimítok a kormányon, pont a kezembe illik, aztán nem késleltetem tovább az elkerülhetetlent és ráadom a gyújtást. Szinte alig hallatszik valami, duruzsolás, ártatlanul dorombol.

. Ahogy elindulunk, valahogy minden magától értetődő, eddig valahányszor más kocsiba ültem, kellett pár perc, amíg megszoktam, mi hol, meg hogy van, hogy reagál a gázadásra, hogy kanyarodik, most meg egyből olyan természetes, szinte ismerős, ugyanakkor mégis más, simább, szexibb, izgalmasabb, gyorsabb, lélegzetelállítóbb.

Kikanyarodom a lassú övezetből és elindulok kifelé, cél nélkül, élvezetből, az indulás, gyorsítás, lassítás, megállás unalomig ismert olvasóját ezúttal elragadtatottan morzsolgatva. Kikapcsoltam a rádiót, nagyon szépen szól, de most a motort akarom hallani, még mindig szinte semmi, miért ilyen halk ez, amikor már vagy hetvennel megyünk? Keressünk valami normális utat, ahol gázt is lehet adni, hadd halljam, hogy szól, érezzem, hogy megy. Csak finoman, nyugtatom magam, nem vadulunk. 

Irány a hosszú egyenes, itt csak nem mérnek, elkezdem nyomni a pedált és váltogatni felfelé, egy idő után bedobja magát a turbó és repülünk, a fordulatszámmérő gyanúsan alacsony tartományban, de már motorhang is van, hogy ez milyen csendes, ez tényleg őrület, na, de közben már száznegyvennel megyek, kiderül, hogy egy nagymacska meresztgeti a karmait alattam minden feltűnés nélkül, de ha nem figyelek, már ugrik is, mint az összenyomott rugó, repülne, na nem, szó sincs róla, itt az történik, amit én akarok, idomítás, szépen vissza a gázt, az első adandó alkalommal lejövök a pályáról, megfordulok és neki-nekieresztve, de a dolgokat a kezemben tartva megyek vissza, közben csodálom a designt, igen, ez nem  bumfordiság, a párhuzamos vonalak és a fegyelmezett szimmetria esztétikája, egy szöges cipőjével a táncparkettet végigkaristoló porosz katonatiszt eleganciája. Ha a kecses  vonalnak végig kell érnie a karosszérián, akkor végigér, nem töri meg az ajtó, inkább kivágnak egy inverz elemet belőle -- funkciótlan, de gyönyörű, mint egy absztrakt Mondrian csendélet.
Kiszállok és körbejárom. Néhányszor.
Már 2 éve vagyunk együtt. Különleges lelki kontakt van köztünk, figyelünk egymásra. Társam mindenben, amiben ő az tud lenni. Nem beszél, hisz az csak félreértések forrása. Jobb hallgatni.
Sőt!
Vannak esetek, amikor az a legjobb, ha ez az állapot állandósul.