A házi állatoknak mai világunkban felbecsülhetetlen szerepük van. Szakértők szerint mindegy is, hogy képzett terápiás állatunk van vagy csak házi kedvencünk a lelkünkre kifejezetten jó hatást gyakorolnak mindannyian azáltal, hogy szeretet adhatunk nekik és kapunk tőlük, gondoskodhatunk róluk. Ők a világhírű ragaszkodásukat még feltételekhez sem kötik. Na persze, ha csincsilla lennék, én Melindáéknál szeretnék élni. Gondoskodásuk példaértékű.
Nekem most ugyanis rendkívül aranyos csincsilla család jutott már, ami a fotózást illeti.
Megküzdöttünk. Mozgékonyságuk ugyanis egekbe szökő záridő beállítást igényel. A magas záridő viszont nagyon sok fényt, ami nem annyira volt. Studio vakuszettemet nem tudom szállítani házhoz és nem csak azért mert nem fér a kocsiban, minden drasztikus mozgatás veszélyes lehet a felszerelésre, maradt egy hordozható, hőtermelő reflektor.
Azt hiszem be kell szereznem kisebb, hordozható vakukat arra az esetre, ha a fotó alany ragaszkodik a saját környezetéhez......de hát épp most írtam. Mindig akad valami, amit be kell szerezni. Igaz nem szeretem a vakukat, de megfelelően beállítva a falról visszaütköztetve a fényt mintegy mandinerből, jó derítést lehet elérni velük. Én még életemben nem hallottam dadogni a gépemet, most csak azt hallottam. Mire bemérte a fókuszt, addigra már rég nem volt aktuális.
Ja és nagyon fontos ilyenkor sorozatlövésre állítani a technikát!
Így sikerült. :) Azért mégis csak sikerült élességet mérni a kis pici szemekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése