Ákos 32 éves volt. Egy városi kórház intenzív osztályán dolgozott. Tette a dolgát, megszokta a látványt, nem nagyon nézett körül. Szakmája kezdetén még félve tekintgetett a betegre, a műszerekre, mára már otthonosan mozgott ebben a környezetben. Az egyik ágyon egy idős néni feküdt. Nagyon vékony volt, szinte csont és bőr. Nemrég hozták be egy kis faluból, ahol egyedül él. A nővér mesélte: A fia Angliában dolgozik, onnan küld haza pénzt neki, mert a nyugdíja semmire sem lenne elég. A fiú évente egyszer hazajön látogatóba, de nem marad sokáig.
-Tudja Anyuka, menni kell vissza mert kirúgják az embert-mentegeti magát
Pedig nem volt igaz. Menekült innen. Menekült a felelősség alól, menekült a teher elől. Fájt neki, nagyon fájt, hogy egyedül kell hagynia az Édesanyját, de nem tudott megoldást.
-Persze kisfiam, menj csak-válaszolta ilyenkor sírva a néni- és megsimogatta nagyra nőtt fia karját. Megint nem látja egy évig. Beszélnek telefonon, de az nem az igazi. Szeretné látni a fiát, szeretné, hogy leüljön vele szemben a székre, mint amikor még fiatalabb volt. Néha sírdogál egy kicsit. Ilyenkor előveszi a férje és a fia fotóit, nézegeti, simogatja a képeket. Felidézi a régmúlt kellemes emlékeit. Például amikor elmentek kirándulni a Börzsönybe és az akkor 7 éves fia szándékosan belelépett a patakba. Ez a kép akkor készült. Cipőstül térdig vízben áll és kajánul vigyorog, mint aki tudja: rosszat csinált. Elmosolyodott , majd elszunnyadt ölében a képpel. Mostanában egyre gyakrabban elfárad. Nincs ereje. Régebben a szomszéd Juliska lánya benézett hozzá, segített neki bevásárolni, főzni, de ő is elment, külföldön dolgozik. Már egy éve, hogy nem kopogott senki az ajtaján. Sokszor már főzni sincs ereje, ilyenkor zsíros kenyeret eszik. Három-négy naponta elmegy a kisboltba, ahol kedvesen megkérdezik tőle hogy van. Jól. Szól a válasz, de tudja, hogy csak udvariassági kérdés. Fiatalok, éljék az életüket. Most is fáradt, lepihen. Arra riad fel, hogy egy mentőautóban fekszik, egy cső lóg ki a karjából amibe egy üvegből folyadék csepeg.
A boltos kisasszony hívta ki a mentőket, már egy hete nem látta a nénit. Meséli a mentős. Megint felriad, most egy kórházi ágyon van. Nagyon fáradt. Körülötte más betegek és... ott igen ott... ott áll a fia. Ó, istenke, megsegítettél-sóhajtja magában. Itt a fiam. De miért nem jön ide? Próbál inteni, de a fia nem mozdul. Fiam!-próbál kiabálni, de először csak egy erőtlen sóhajtást lehet hallani a lélegeztető maszk mögül. Fiacskám! De jó, hogy itt vagy. Úgy szeretlek! Köszönöm, hogy eljöttél; úgy érzem, meg fogok halni. Csak azt szeretném mondani mielőtt elmegyek, hogy legyél jó ember. Mint az Apád.
Keze lehanyatlik az ágyon... Az őrzőmonitoron a szívritmusgörbe először őrült hullámzásba kezd, aztán szép lassan kiegyenesedik.
Ákost kiküldték az osztályról, Azt mondták, jöjjön vissza fél óra múlva.
Leült a padra és elpityeredett.... mert tudta, ő volt volt az a fiú akinek intett a néni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése