Ülök a céges kocsiban a bank hátsó bejáratánál. A negyven perces kontroll előtt még iszok néhány korty kávét és felszívom magam.
Nagyon kedves arcú, idős osztrák hölgy tipeg felém, ablak leengedve.
Párbeszéd:
idős hölgy: - Maga ezzel a kocsival dolgozik?
én: - Igen
idős hölgy: - Sekurity cég?
én: - Igen , pontosan.
Elmosolyodik és azt mondja: hm...egy nő. Aztán ugyanazzal az elégedett mosollyal folytatja: - szép műszakot kívánok önnek!
én: - Nagyon köszönöm, önnek szép vasárnapot!
idős hölgy: - Köszönöm szépen...és elballag.
Próbáltam hová tenni a párbeszédet a kontroll alatt. Abból a világból való, amiben a nő még nem ez a nő volt. Szinte diadalittas mosolya miatt azt gondoltam, talán nem is volt elégedett azzal a világgal.
Hogyan mondjam el neki, hogy az sem volt jó, ahol a nő csak szép lehetett, de okos nem, viszont ez sem az igazi, ami most van....hogy olyan sok nő élne a klasszikus nő szerepben , ahol többet törődnének egymással ő és a kedvese és együtt örülnének a kettejük alkotásának, amit családnak hívnak? Hogyan mondjam el neki, hogy sok nő szeretne vasárnaponként szoknyában, csinosan felöltözve sétálgatni leváltva időnként az uniformist vagy finom süteményt készíteni a "férfinak", akit egész életében tisztelt és szeretett és akivel annyi mindenen átmentek már? Hogyan mondjam el neki, hogy hiányoznak az igazi férfiak nagyon?
Hogyan mondjam el, hogy nagy ára van az ő mosolyának?
Meghagytam neki az örömöt, amit az okozott, hogy a nő felküzdötte magát egy soha nem gondolt szintre.
Meghagytam neki a büszkeséget, amit nőként érzett abban a pillanatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése