Az örvény mélyén

– és azon túl 2025. július – egy áttörés emlékezete Gyerek koromban apám mesélte egyszer és felfoghatatlan, miért marad ez meg bennem ennyire élesen. Fiatal korában sokat szórakoztak a Tiszában. Azzal növelték az adrenalint, hogy kisebb örvényeket kerestek a vízben. Azt mesélte, hogyan kell viselkedni, ha egy nagyobb örvény elkap bennünket. Az ösztönös és egyben hibás viselkedés az, hogy kapálózol az örvényben, felfelé törekedve a felszínre, ezzel egyetlen esélyként a fulladást hagyva magadnak. Ha élve meg akarod úszni, egy opciód marad. Nagy levegőt veszel és engeded, hogy az örvény levigyen a mélybe. Ebben a mélységben megszűnik a felszín zaja, sötét van, baromira egyedül vagy. Valami ilyesmi gondolataid lehetnek. -rémület, - vajon véget ért? -bizonytalanság, - nem tudom, mi lesz velem. -fájdalom, - nem testi, a lélek feszül, szakad. -megadás, - nem tudok mit tenni. -az első remény, - hátha sikerül. -az igazság, - ott lent nem hazudhatsz. Ott vagy, ahogy vagy. Ha elegendő levegőt vettél, és elég hited van, érzed majd, hogy megfordul a víz mozgása és a süllyedésnél jóval nagyobb sebességben zúgsz felfelé. Amikor végre nagy sebességgel feldob a víz, az első levegővételek után érzed, hogy egy másik ember jött fel, mint aki lement, hiszen egészen végig az életedért küzdöttél. Ilyesmi gondolataid lehetnek, miközben felfelé visz a víz. -kezdem érezni magam, - először hallod meg a saját hangodat -élek, - mert nem fulladtál meg és valami új kezd benned lélegezni. -máshogy megyek vissza, - érzed, hogy egy új szintre érkezel nem csak fizikai értelemben. ...és ez lemodellezhető egy érzelmi örvényre. Nem látod jönni, csak azt veszed észre, hogy hirtelen nincs fent és lent, csak forgás, pörgés, zűrzavar. Kapálózol. Küzdesz. Próbálod tartani magad, megmenteni, ami menthető. A szabály ugyanaz. Engeded, hogy lemenjen veled a mélybe, és ott lent – ahol már nincs kapaszkodó, nincs szerep, nincs védelem – valami történik. Nem zuhanás ez már. Ez egy másik mozgás kezdete. Ott lent, a legsötétebb ponton, valami megszületik. Valami, ami tiszta, csupasz, igaz. A félelem, a sötétség minden feleslegeset lehasít rólad. A lényed magja marad. És ahogy ez megtörténik…az örvény visszafordul hatalmas erővel és felemel. Gyorsabban. Tisztábban. És te már nem az vagy, aki voltál. Most itt vagyok. Emelkedem. Már nem akarok csak túlélni. Nem akarok másokat megérteni, akik nem akarnak engem megérteni. Most már én vagyok az, akitől erő árad – és ezt meg fogom osztani. Nem azért, mert különleges vagyok, hanem mert túléltem, és tudom, milyen az, amikor nincs hangod. Ez a blog most azoknak szól, akik még lent vannak, de nem végleg. Mert a mélyben nem a halál vár – hanem az újjászületés. És ha egyszer elindul a felfelé vezető spirál… az élet újra csendben beléd kapaszkodik szebben, erősebben, mint előtte. Ez a vízörvény nem pusztán víz. Ez az életünk belső dinamikája. Olyan, mint amikor az ember elveszíti az irányítást, és azt hiszi, elsodorja valami, amit nem ért – de közben valójában a saját ereje mozdul meg benne. 🔹 A középpont sötét: Ez a fájdalom, a gyász, a szégyen, a kétség, a régi önmagunk halála. 🔹 Körülötte a fénylő kékek: A tanulás, a felismerések, a gyógyulás fázisai – hullámokban. 🔹 A spirális mozgás: Az idő nem lineáris – körkörösen haladunk, újra meg újra visszatérve ugyanoda, de mindig eggyel magasabbról, mint korábban. 🔹 A felhajtóerő: Az univerzum keze – ha hagyod, hogy levigyen a mélybe, akkor vissza is emel. De csak akkor, ha nem kapálózol.