Cipő nélkül

Van valami mámorító abban a pillanatban, amikor az ember megnyitja a naptárt és a szabadság első napjától visszaszámol. Nem csak a munkahelyi ketyegést halkítja le, hanem valami belül is csendesedni kezd. Olyan, mint amikor a természet is tudja, hogy jössz. A madarak még nem csicseregnek hangosabban – de már készülődnek. Én is készülök. Nem csak bakancsot pakolok és teafiltert. Hanem várakozást, nyugalmat, és egy picit azt a gyerekkori érzést is, amikor a nyári szünet még végtelennek tűnt. Keresem a helyeket. Zöldeket. Csörgedező patakot. Talán egy kis faházat. Vagy egy mezítlábas ösvényt. Mert ez a két hét nem csak pihenés lesz – hanem visszatérés valami régi, igazibb önmagamhoz. Ott leszek. Ott, ahol nincs térerő – de van lélekrezgés. És már csak azt hallod majd tőlem: „ Csend van. Élvezem és lógatom a lábam a kis patakban.” 🌿