Ella néni, Pistike és a sós kifli.

Avagy hogyan és mikor lettem az iker testvéremnek nemcsak testvére, hanem szövetségese is. Nem volt ő rossz gyerek. Csak épp senki nem látta igazán. Még talán én sem. Azt mondták rá, kezelhetetlen. Hogy zabolátlan, neveletlen, vadóc. Mi pedig csak figyeltük. Én kicsiként, a testvéreként, némán, értetlenül – és közben éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Talán már akkor is tudtam, amit a felnőttek nem: hogy a szeretetlenség zavarokat szül, és a zavar újra szeretetlenséget vált ki. Ez egy örvény, amiben senki nem a gyökereket keresi, amiben egyetlen ártatlan szereplő van, maga a gyermek. Apai részről kicsit elborultak a dolgok. Anyai részről pedig jobb volt hallgatni. Így a jelenséget pedig maga a szülő hívja életre, ha úgy tetszik, a szülő problémájának megoldása útjában éppen a szülő áll. De egy nap történt valami. Egy pillanat, ami megváltoztatott náhány dolgot. Jött egy óvónéni – Ella néni –, aki nem nevelt, nem fegyelmezett, nem hasonlítgatott. Ő látott. Észrevette a jót. És nem szidta meg – megszólította. Azt mondta: „Pistike, a te kiflid sósabb, és én nagyon szeretem a sós kiflit… nem cserélnél velem?” Nem tudom, hogy Ella néni tudta-e, mekkora dolgot tett ezzel a mondattal. De mi tudtuk....és Pistike szerintem mindenét is odaadta volna Ella néninek. Büszke volt rá, hogy Ella néni tőle kapja a legfinomabb kiflit. Én akkor láttam meg először az angyali kisfiút, akit mindig is szerettem – de onnantól össze is nőttem vele. Saját szememmel láttam, hogyan változik a vadóc Pistike szinte kisangyallá. Na de, ha Ella néni nem volt ott valami miatt, Mária néni két vállra lett fektetve idegileg, Pistike nem kímélte. Mária néni amúgy nekem se volt szimpi őszintén. Szóval akkor ott nem csak egy kifli csere történt. . Akkor értettem meg, hogy nem csak a „jó gyerekek” szerethetők és hogy a szeretett gyerekek azonnal pályára térnek. És azt is, hogy van olyan felnőtt, aki nem elvár, hanem emel. Sajnáltam, hogy a jelenetet épp a szüleink nem látták. Adalék egyébként, hogy az óvónéni igazán csinos, sportos, fiatal nő volt, miniszoknyában, hosszú fekete hajjal. Milyen érdekes, hogy Pistike ezt a típust azóta is előnyben részesíti. Ella néni azóta is bennem él – a hangja,az arca, az érzés: hogy valaki egyszer végre szeretettel nyúlt oda, ahol már mindenki más lemondott. Én azt hiszem, ettől a pillanattól datálódik az a különleges, védelmező, biztonságot adó "férfi minőség", amit én a testvéremtől kaptam meg. Úgy védelmezett, hogy azok a fiúk se nagyon mertek hozzám szólni, akiktől szerettem volna, hogy megszólítsanak. :) Egy más minőség lett a testvéri kapcsolatban, egy sokkal megértőbb, sokkal szeretetteljesebb. Mindig aggódtam érte,ahogy ő is értem. Azt hiszem túlzásba estem, kicsit az anyukája lettem. Mindenhova együtt lógtunk, olyanokat nevettünk, hogy a világ beleremegett. Mesés lett a gyerekkorunk mert már semmi és senki nem volt képes befolyásolni, megbillenteni ezt a szövetséget. Úgy megtanultam hazudni, hogy Matahari ipari tanuló mellettem. Az abszurd pedig az, hogy nem használom ezt a "képességet", mert élek halok az őszinteségért. A dörzsölt fatert úgy vágtuk át, öröm volt nézni. Harapdálta is a szája szélét. Aztán meg volt, hogy együtt tartottuk a hátunkat is, de akkor is együtt voltunk. Így történhetett, hogy az igazi Pistikét egyetlen ember ismerte igazán és az én voltam, vagy talán még Ella néni egy rövid időre. Ez az Ella néni-effektus. Egyetlen ember, egyetlen mondat – és egy élet, vagy inkább kettő, ami más irányt vesz. Azt gondolom, nagyon hiányoznak a mai világból az Ella nénik. Ha te is ilyen vagy valakinek, köszönöm, hogy vagy. Ha van ilyen ember az életedben, ne felejtsd el: az ő mondatai a szíved részei lettek. És ha gyermeked furcsán viselkedik… talán ne büntesd, csak kérdezd meg: „Nem cserélnél velem? Mert amit te hoztál, az különleges.” Lehet, hogy csak ennyi kellene. Egy csere. Egy pillanat. Egy szeretet.” A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első gyermek éveinkben. Minden gyermek egy kis angyal volt, és később válnak emberré. Nekem most nagyon ideillik Mike Rowland, Wenn angels comme zenéje pont ezért. Hallgassátok békével!