🎹 „Szegény, rákos lett… pedig olyan jó ember volt.” A magukat nem szerető emberek tragédiája – és a gyógyulás útja

„Szegény, rákos lett… pedig olyan jó ember volt.” Nincs ember, aki ne hallotta volna a kijelentést valahol, valamikor. És ilyenkor mindenki csak csendben bólint. Mintha ez természetes lenne. Mintha a „jó ember” sorsa ez lenne. Pedig itt van a kulcs. Pont ez a baj. Hogy annyira jó volt… hogy saját magát elfelejtette. Ő az, akit mindenki szeret. Akire mindig lehet számítani. Aki főz, mos, dolgozik, unokázik, vigasztal, összetart, intéz, visz. De ő nem kér. Nem pihen. Nem szól. Nem választja saját magát. És az évek alatt elfogy. Lelkileg, testileg, fizikailag. És amikor végül összerogy, akkor mondják: „Pedig olyan jó ember volt…” 🧬 A test nem hazudik – ha a lélek már nem beszélhet Ha valaki évekig, évtizedekig nem él önmagáért, ha csak ad, csak visel, csak helytáll, akkor a teste egyszer csak szólni kezd. Mellkasi szorítás, kimerültség, autoimmun betegségek, rák és egy belső érzés, amit már nem lehet elnyomni: „Nem bírom tovább.” 🧘‍♀️ Nem bűn szeretni önmagad Ez a mondat ment életeket. Nem önzés, ha szereted magad. Ez a gyógyulás kezdete. Mert ha te nem választod magad, senki más nem fogja. A tested addig kiabál, amíg végre meghallod a saját hangodat: „Én is számítok.” Ne adj mindig. Tanulj kapni is. Ne viselj mindig. Tanulj kilépni is. Ne bocsáss meg mindig. Tanulj határt húzni is. És ne csak másokat szeress. Tanulj önmagadért élni is. Ez nem önzés. Ez nem bűn. Ez élet. És szeretet – végre neked is. Ez az írás nem csak arról szól, hogy hogyan ismerd fel a mérgező kapcsolatokat. Ez már az a tudatszint, ahol nem is rezonálsz rájuk többé. Mert aki ezt megérti: nem lesz többé megmentő, nem vonzódik a kihasználóhoz, és nem adja el a saját idejét, testét, idegrendszerét mások kényelméért. Ez már határrezonancia. Ez már egy új emberi tér. És ebből nincs visszaút – csak felfelé van. „Mostantól én is fontos vagyok.” És ezzel kezdődik a gyógyulás – nem csak benned, hanem körülötted is. Miért is ragaszkodsz egy nárcisztikus partnerhez? Mert gyerekként arra huzaloztak, hogy felelj meg mindenáron, ne hibázz, ne pihenj túl sokat, mindig hasznos legyél, adj és tökéleteset adj így a magad önszeretete a sötét oldalhoz tartozik az elmédben, amit szigorúan lenyomsz, de közben végig hiányzik és érzed, nem vagy egész. Egy másik emberrel vagy egész, aki épp ezt a sötét oldalt éli mert neki meg bemagyarázták,gyermekkorában, hogy egy senki és az is lesz, amíg világ a világ. Ezzel egy súlyos traumát okozva. Ő meg nem éli a fényes oldalt, de rajtad keresztül meglátja, milyen jó és finom ez a fény, ez a melegség, ez az otthon érzés. Így kapcsolódtok össze szinte ikerlélekként pontosan azért, hogy megtanítsátok egymásnak, hogy mindkét oldal bennetek van és azt meg kell találnotok, ezt a másik fél visszatükrözi neked. A sötét energiájú fél megtalálja a saját fényét, a fényes pedig beengedi a sötét oldal önmaga számára nélkülözhetetlen elemeit, mint lustaság helyett pihenés, adás helyett a kapni tudás képességét stb. és így lehettek harmonikus szerelmes pár. Ha ezt a tanulási folyamatot akár az egyik fél is szabotálja, felborul az egyensúly, a szerelem érzése helyett toxikus, bántalmazó, szörnyen fájdalmas kapcsolat lesz, tele függőségekkel. Ti nem együtt fogtok élni tele szeretettel, hanem kinyírjátok egymást. Az a páros, aki ezt megérti és beleáll és gyógyulttá válik, olyan összetartozást tapasztalhat meg, amilyet soha senkivel. Életre és világra szólót. Örökre lélektársak maradnak mert az együtt, egymással elért kiteljesedés ténye mindent überel. Az ilyen összetartozást senki és semmi nem blokkolhatja. Még mondja valaki, hogy nincs valami felettünk álló erő, ami jót akar és így rendeli össze az embereket szándékosan. Elgondolkodtató. Ez a felsőbb erő érted van. Mindenkiért. Ma eddig jutottam el gondolatban Giovanni Marradi csodálatos szerzeményét hallgatva, amit ti is hallahattok a blog alatt. Róla külön bejegyzést írok mert egy nagyon érdekes, különleges ember, akinek a zongorajátéka nem öregszik csak egyre mélyül. Szép napot még nektek!