2014.11.19. 13:22 Nagymama lettem.

Mindenféle kering a fejemben. Azonnal elképzelem, amikor a kislányaim születtek. Újra élem, amikor az unokám anyukája volt csecsemő.  9 hónap aggódás (stréberek 7 hónap alatt is meg tudják csinálni). Vége a szenvedésnek, az aggódásnak. Kaiserschnitt. Kétszer éltem meg, tudom mit érez a lányom. Mindenki egészséges. Van ennél nagyobb kincs? Köszönöm Istenem. Tegnap még anyuka voltam, ma meg már nagyi. Ez egy rajtunk kívülálló folyamat, s rendszerint nem befolyásolható. Hogy kell átállni nagyi üzemmódra? Most akkor azt fogják mondani, hogy nagyi, mama, nagymama, öreglány...
Boldog vagyok. Abban bízom, hogy jó nagyi leszek. Meggyőződésem, hiszen megéltem, hogy a nagyszülők feltétel nélküli, odaadó szeretete az unoka számára plusz érzelmi biztonságot ad. Azokból a gyerekekből, akik a szüleiken túl a nagyszüleikkel is meghitt kapcsolatban vannak, sokkal magabiztosabb és sikeresebb felnőttek lesznek. 
Azt tapasztalom, hogy a családi tűzfészek nehezen fojtható le, ha egyszer felszították… Márpedig az élet rövid ahhoz, hogy folytonosan parázson ugráljunk! S ami még megfontolandó: nem volna szabad megfeledkeznünk arról, hogy a köztünk és az unokáinkat nevelő szülők között kialakuló hangnem mintát ad az imádott utód számára a saját szüleivel szembeni viselkedéséhez, viszonyuláshoz is… Ennyi talán elegendő lesz. Recept és különösebb útmutatás nincs. Szeretet. Ez mindenen átsegít.

A képekről annyit, hogy a minőséggel most nem dicsekszem. Telefonos képek. Külön kategória. A mai telefonokkal is készíthetők jó képek. Én ehhez nem értek és egy kórházi szülőszoba, ahol folyton orvosok, nővérek szaladgálnak talán nem is a legmeghittebb hely ehhez.  A pillanatok miatt viszont itt a helyük.Legfeljebb családi emlékalbum kategóriába tesszük őket.