Tánc

Amikor napok óta esik az eső és te nem tudsz a szabadban utat engedni a kreativitásnak, akkor ne feledd, hogy bent is vannak lehetőségeid. 

Elő az organzával, selymekkel, tüllökkel, a végeláthatatlan kellékekkel és a fantáziával. Csak a fényről kell gondoskodnod. Nyugtalanító meleg vagy szél nem zavarja a munkádat. 

Tánc. Ezt a címet adtam ennek a fotónak mert én még az egymáshoz simulás mozdulatát is látom benne.  A pasztelles színárnyalat a puhaságot, finomságot támogatja....a tánc finomságát, de hát ki ne akarna egy finom, érzéki nővel táncolni. 

Újra a homály dominál. Hogyan készül? Annyit elárulok, hogy nem Ps programmal. Egy kis játék az anyagokkal, fényekkel.  Ha valakit érdekel, szívesen megosztom. 

Szép estét Mindenkinek! 

Még valami! Egyik kedves olvasóm, aki elmondása alapján, minden nap meglátogatja a blogot azt panaszolta, hogy túl kicsik a betűk és nehézkes olvasni pedig nagyon szereti olvasgatni a gondolataimat. 

Az oldal szerkeszthetősége sajnos korlátozott. Betűméretek tekintetében nincs túl sok opcióm.  Eggyel nagyobb méretet választottam, talán így könnyebb lesz. Köszönöm az észrevételt kedves olvasóm! Továbbra is nyitott vagyok az építő kritikákra!   Kellemes perceket nálam! :)

Legalább...

Legalább... Ez az a mondatkezdés, ami mutatja hogy áll az adott kapcsolat, mennyire van szétpunnyadva. Minden kapcsolatot az erőltetett elvárások tesznek széttartóvá (ha elkezdek elvárásokat tenni a másik nyakába és közben egyfolytában érzékeltetem vele, hogy ő kevés ahhoz, ezekhez az elvárásokhoz felnőjön, akkor a másik erre egy idő után természetesen és kiszámíthatóan úgy reagál, hogy csakazértse). Mindenki így reagál, ez emberi dolog. És minden legalábbal kezdett mondattal egyben azt is kimondja az illető, hogy kevés vagy, picit közelebb tolja a másikat ahhoz, hogy azt mondja csakazértse. Egy apró gonosz tüske a másikba. És ha csakazértse van, akkor még több legalábbal kezdett mondat lesz. Így megy ez.
Legalább egy krumplipaprikást összedobhatnál (kimondatlanul: ha már nem tudsz vagy lusta vagy olyan pedáns kajákat főzni mint anyám főzött).
Legalább a lábadat leborotválhatnád (kimondatlanul: ha már nincs olyan tükörsimára borotvált puncid mint a pornófilmekben).
Legalább elmosogathatnál (ha már olyan béna vagy és lusta, hogy mondjuk a bonyolultabb főzést képtelen vagy megcsinálni)
Legalább egy szál virágot hozhattál volna (ha már képtelen vagy valami romantikusabbat, eredetibbet kitalálni).
És nem csak társkapcsolatban:
Legalább a leckédet írd meg (mondjuk gyereknek, a mondat kimaradó másik fele, hogy ha már egyébként egy lusta disznó vagy).
Legalább ezt a jelentést írd meg holnapra (mondjuk kollégának, ki nem mondva, hogy csinálhatna többet is, de úgyis béna hozzá)
Szerintem nem kell folytatni, ahány legalábbal kezdődő mondat hangzik el (vagy ahányszor gondolunk úgy a másikra hogy legalább..., mert ha nincs is kimondva, ha így gondoljuk, azt akár kimondatlanul, de érzékeltetjük vele). Minden legalábból előbb-utóbb széttartó csakazértse lesz. Minden legalább egy újabb játszma kezdete. Lehet elgondolkodni, ki hányszor használja.

Sorry seems to be the hardest word

Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetéből senkiről nem akar példát venni. Sem a testvéréről, sem az apjáról, se senkiről a rokonságban, de még önmagáról sem.... elmenni a búsba onnan, ahol éppen van. Aztán jön egy fordulat. Bekattan valami és az ember érzi, hogy változás következik. ...sőt, már be is állt. ...és többé már semmi nem lesz a régi. Soha.

Ezt az ember megérzi.

Mindig van egy pont, ahol az út ketté válik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer majd újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik, de nem baj. Az út végén ott állunk majd. Csakhogy a végén egy dolog lesz. Beáll a rohadt tél. Kihűl minden.

Úgy akarunk felejteni, hogy közben folyton emlékezünk.

Mit tartogat a jövő? Nagyon kell figyelni és előre nézni. de csakis közelre....egész közelre. Olyan közel, hogy mindent élesen láss, egészen tisztán. Nem kell csodákat várni, csak ami szembe jön.

Memories

Mostanában azzal játszok, hogy a főtéma elé fotózok valamit. Virágok esetében pl egy ugyanolyan virágot. Ettől kap egy kis homályt a kép foltokban.

Olyan ez, mint egy-egy szeretett, szép emlék. Melyről talán keletkezése pillanatában nem is gondoljuk, hogy azzá fog válni, csak épp ott és akkor jó... de később, szinte érthetetlenül felbukkan, talán épp egy borús, mogorva, stresszes napon és mosolyra késztet, megnyugtat és felvidít. 

Szép emlék... olyan megfoghatatlan... mégis létező, igazi és tiszta.

Talán nem is érdekes, hogy mi van a nem látható részeken. Mint az emlékben... nem olyan fontos, hogy mik történtek még aznap, ezek homályba vesznek... csak az a kellemes érzést hozó emlék a fontos. Ilyesmi ez a kép is... elfedi azt, ami nem kell és a lénye marad meg ezáltal...

A puhaság...

Egy sóhajnyi napfény...

Egy korty levegő...

...és megint péntek

Mivel öblítsem le a hetet? Megint pezsgőhöz van kedvem. Behűtve, ezúttal eper nélkül. 

Asti Martini. Az elérhető, megfizethető kategória csúcsa.....nekem. 

Az édeskés, gyümölcsös ízű Asti Martini kizárólag az északnyugat-olaszországi Piemont régióban készül. Egyedi ízvilágának köszönhetően aki egyszer megkóstolta, nagy valószínűséggel újra is vásárolja majd. Az olaszok eredetvédett Asti Martini-ja muskotályból készül. Isteni!

Más!

Munka után mégis elmentem fotózni. Igaz, hogy a pipacsos téma tavaly meg volt nekem, de ezt nem lehet megunni. Amikor megállok egy hatalmas, egybefüggő virágmezőnél, mindig elgondolkozok. Ezt vajon hogyan fotózzam meg úgy, hogy a végén azt mondhassam, nem volt hiba ennyi pénzt ölni a fotózásba. Magát a virág táblát mindenki le tudja kattintani kis kompakttal, telefonnal.  Nekem kell valami plusz, valami, ami kiemelné a témát és szemet gyönyörködtetne. Mélységélességgel és a jól megszokott háttérmosással műtöttem és itt-ott segítségül hívtam az ellenfényt. Így sikerült. 

Fogyás: 10 kg. Döbbenet, hogy milyen jól érzem magam. 

Csodálatos, nyugalommal teli töltődést Mindenkinek! 

Lélekutazás

Megismerni egy új embert akivel összetalálkozik a világunk, akinek tükrében megláthatjuk magunkat reálisan szerintem csodálatos élmény. Na persze most nem arra gondoltam, hogy lett egy új facebook-os ismerősünk....a 418.-ik. Olyanra gondolok, ahol élmény hallgatni a másikat és ahol téged is érdeklődve hallgatnak és ezt a kétirányú  kommunikációt arra használjátok, hogy színesítsétek, bővítsétek  a saját nézeteiteket, ismereteiteket azáltal, hogy ezt a két világot összeengeditek. Érezni fogjátok egy ilyen lelki élmény után, hogy már nem pont azok vagytok, akik a beszélgetés előtt voltatok, hogy többek lettetek. Kézzel tapintható a bizalom, a sok sok pozitív erő, amit kapsz és te is ezt adod vissza. Az áramlás így végtelenné válik. Repül az idő ilyenkor. Nem is érzékeled. 

Olyan ez, mint amikor kezedbe veszel egy új könyvet mert a borítója felkeltette az érdeklődésedet. Belelapozol és itt fog eldőlni, hogy csak a borítója volt szép és leteszed vagy  átnyargalod  az érdekes oldalakat, de az is lehet, hogy betűről betűre fogod átolvasni minden napra hagyva egy-egy fejezetet, hiszen annyira érdekes, már nem tudod letenni. A nyilvánvaló különbségeket érezni fogod mert a különleges élménytől egy másik világban érzed magad, ahová a két rokonlélek ötvözése vitt benneteket. 

Azt gondolom a mai világban nagyon, nagyon kicsi az a halmaz, az a tér, ahol ismerkedünk és most teljesen mindegy, hogy párkapcsolatról beszélünk vagy csak egy "egyszerű" emberi kapcsolatról. Azt is gondolom, hogy egy új embert találnunk, akivel az ilyen szintű élmény megvalósítható, nem sikerül  mindennap, de ha ilyet találtok, ne menjetek el mellette, hiszen ő majd elmondja és megmutatja, hogy egy adott téma egy másik megvilágításban is lehet szép vagy még szebb amellett, hogy neki is új lesz a te nézeted. Mindez természetesen a másik valójának teljes tisztelésével. 

Ennek törvényszerűsége viszont, hogy ezek a kontaktok nem a házban vannak, ahol élsz, nem azonnal elérhető távolságban, de érdemes kinyújtani érte a kezedet, hiszen a jó dolgokért mindig fizetnünk kell így vagy úgy. 

Élvezd az ilyen kapcsolatot, amíg megteheted, de ne kösd gúzsba! Amikor már nincs dolga a te jelenedben, el fog menni vagy épp te állsz majd fel. Na persze így születnek az életreszóló dolgok is. 

Ha mégis búcsúzni kell, soha ne arra gondolj, hogy ez milyen szomorú, hanem arra az örömre,  amit akkor éreztél, amikor megismerhetted, arra az örömre, amit akkor érzel, ha arra gondolsz, hogy  ezt te megkaphattad, részese lehettél éppen akkor, éppen ott, éppen vele. 

LISTEN TO YOUR HEART!

Tanácsok vásárláshoz.

Tibor nevű olvasó!
Szia Hajni!
Régóta nézegetem a blogodat. Tetszenek a képeid, a stílusod. Idén nyáron Görögbe megyünk nyaralni a családdal. szeretnék igényes képeket készíteni a családról, tájakról. Ha volna időd, hogy segíts nekem ebben, megköszönném. További eredményes munkát Neked!

Köszönöm Kedves Tibor!
Mivel én a Canonra tettem le a voksomat 10 évvel ezelőtt, ezért csak erről tudok beszélni. 

Előszöris: egy belépőszintű DSLR gép ára, kitobjektívvel, kb. 120-150.000 forint. Ezzel már sokra lehet menni, és ha az ember beszerez hozzá egy 25.000 forintos, fényerős fix objektívet (50/1.8, ami a legtöbb gyártónak van) és egy olcsó teleobjektívet (Sigma 70-300/4-5.6 APO DG Macro, 60.000 forint alatt kapható), akkor az összes említett fotó elkészíthető, azok közül, amiket nálam néztél. 

Mondhatnám, hogy 120.000 forintból kijön egy Canon PowerShot G11, ami a kompaktok csúcsmodellje. Ezzel a következő hátrányok vannak:

- Rövid a leghosszabb záridő (15 másodperc, szép esti fotókhoz nem mindig elég)

- ISO400-on már látható a zaj, egy DSLR-nek ez az ISO szint meg se kottyan

- Nem túl nagy a zoomátfogás, egy DSLR kitobija nagyobb látószöget ad és te sok 10-15mm fotót pécéztél ki magadnak, egy kompakt látószöge szerintem túl szűk lenne neki

- A kompakt gép mindig lassabb, mint a tükörreflexes, ezért értékes pillanatokról maradhat le az ember.

- A kompakt fényereje alulmarad a fényerős fixektől, egy 50/1.8 nagyon hasznos a rosszabb fényviszonyokban, amelyekkel a kompakt nem fog megküzdeni

Azonban ha belefektetsz x százezer forintot egy tükrös rendszerbe, akkor érdemes megfontolni a következőket:

- A legjobb képek hajnalban és alkonyatkor készülnek, amikor a legtöbb ember jóízűen alszik vagy meghitt vacsorához készülődik. Ha van egy 'mindentudó' felszerelésed, érdemes feláldozni ezeket a perceket, hogy igazán élvezd a jókor, jó helyen készült képeket. Ha nem akarsz reggel-este fényvadászni, állványt cipelni, hanem inkább napközben, napsütésben akarsz fotózni, akkor elég lesz a jó minőségű kompakt!
- Állvány esti fotókhoz és igazán jó minőségű tájképekhez mindenképpen szükséges. Sokáig egy olcsó Hama Star-t használtam, szélcsendben ez megfelel.
- Ha nem is vagy híve a 'fotosoppolt' képeknek, mindenképpen érdemes valamennyi időt befektetni a fotók prezentálásába, mert a technika még nem tart ott, hogy a gép azt lássa, mint a szemünk, ezért a színeken, kontraszton, esetleg vágáson érdemes igazítani, hogy azt lásd a fotón, amit a helyszínen láttál.
- A DSLR rendszer egy feneketlen pénznyelő lyuk. Mindig kiszemelsz valami új kiegészítőt (szűrők, állvány, szoftver, a drága objektívekről nem is beszélve), amit okvetlenül be kell szerezni, hogy megvalósítsd az épp aktuális fotós álmod.
- TÁSKÁT vegyél, nehogy úgy járj, mint én, hogy az egy hetes géppel elkapott egy nyári felhőszakadás és a felsőm alá rejtve rohantam haza vele, nehogy megázzon.

Gépvázról: nekem Canon EOS 7D van, jelenleg nem szeretnék jobb gépvázat, ez minden lehetőséget megad, amit szeretnék. Sőt! Az első gépem, ami most is meg van és soha nem fogok tőle megválni egy jelenleg kifutó modell Canon EOS 550 D ami most is bőségesen megállja a helyét. Mindegyik gyártónak van hasonló modellje, ezek között érdemes körülnézni (a Nikon D40 sorozatot nem tudom ajánlani, mert hiányzik belőle a fókuszmotor, de azon kívül tényleg csak tapogatás és szimpátia kérdése a dolog).
Remélem segítettem valamennyit. Azért válaszoltam itt, hogy talán mások is ötletet nyernek ebből.  
sikert és írj, ha gratulálhatok az új szerzeményedhez! 

Üdv: Hajni

Cím nélkül.

" Ugyanabban a világban élsz, amiben mi, de a tied kicsit szebb."

Köszönöm a leveleket, észrevételeket és a fenti mondatot. 

Ma ránéztem a látogatási statisztikámra, hát szemet gyönyörködtető látvány fogadott. Ekkora olvasottságom még soha nem volt. Örülök, hogy idelátogattok, boldog vagyok, ha  valami szépet, jót tudok nektek nyújtani. 

Nagyon sok kérdést, kérést kaptam. Valaki kérdezte, hogy látom-e, kik látogatnak hozzám. Nem, nem látom. Létszám statisztikát látok, forrás statisztikát böngészőnként, földrajzi felosztásban ill. operációs rendszerek felosztásában megszemélyesítés, név nélkül. 

...hogy Oroszországból kik látogatnak, számomra rejtély, de biztosan van rá magyarázat. 

Közeledik a nyaralási időszak, megint sok kérdést kaptam a tekintetben, hogy milyen fényképezőgépet vegyek. Ha jól emlékszem erre már válaszoltam egy bejegyzésben. Meg fogom keresni és újra beillesztem a közeljövőben. 

Más!

Megváltozott az email címem. Az újat ide is leírom ill. a magamról című panelben is javítom. Mostantól, ha lehet ideírjatok! Köszönöm! 

Mindenkinek szép estét kívánok! 

Mail: kamankhajnal@gmail.com

For The First Time

Szerintem kétféle vonzódás van a világon. Az egyik csak úgy jön, mint egy hívatlan vendég... nem is, inkább, mint egy betegség. Legbelül mételyez, birtokol, hivalkodik annak ellenére, hogy te azt akarnád. Az ilyen legyengít, megbetegít. Testi tünet. 

A másikat, te és ő generáljátok. Alapja a másik szeretete, tisztelete, elfogadása, ne adj isten, csodálata. Mivel az érzés közös döntésetek, ezért napról napra erősebb lesz és ezt életben kell tartani, mint a tüzet, hogy mindig főzni tudjatok, hogy mindig meleget adjon nektek!

Ehhez viszont két ember kell. Hát ezért ilyen nehéz ez............azt hiszem.

 I Can't believe How Much I see

When Your Looking Back At Mee

Now I Understand Why Love Is, Love Is

For The Firts Time.

Az év beszólása...

Hihetetlen, hogy mennyire másként indul egy nap, ha valaki felvidítja a másikat. Ma reggel 1/4 6-kor megyek ellenőrizni és kinyitni egy bank előterét. Kezemben a lézerleolvasó és egy nagy kulcskarika, rajta sok-sok kulccsal. Jelzem egyébként is az a reggel volt a mai, amikor, ha nem kellene dolgoznom, biztosan géppel a kezemben indulok el mert az ilyen a csodák reggele. Csupán néhány perce, hogy felkelt a nap és olyan szögben érkezik, hogy azt elmondani sem tudom. Fényével kicsit túlvilági hangulatot ébreszt bennem. Minden párás ezért néhol gyönyörűen csillannak meg a vízcseppek.

Emberek, akik átmúlatták az éjszakát és még érezni rajtuk az alkohol hatását, de valahogy nem akaródzik befejezni a bulit. Beszélgetnek, időnként még kurjongatnak egyet-egyet, de alapvetően ártalmatlanok. 

Jön velem szemben egy férfi. Magas, kissé őszülő és kb 50-55 év közé tenném. Azonnal látszik rajta, hogy jobb napokat is megélt már, de most valami nem kerek. Ahogy közeledik egyre jobban látom az arcát. Kifejezetten sármos. Rendezett öltözék és mély gondolatok az arcon.  Határozottan az én képzeletbeli sávomban halad a járdán vagyis a menetirány szerinti jobb oldalon, ahol én jövök jól,  neki ez balra esik. Kitérésnek apró szándékát sem látni. Jobb a békesség alapon így kora reggel éhgyomorra, elkezdtem én kitérni, de akkor ő is velem tartott. Nem akartam ezt a játékot folytatni ezért megálltam vele szemben és hagytam, hogy eldöntse, merre lesz az arra. Besétált az aurámba és ott ő is megállt. Rám nézett és megszólalt:

- Drága hölgyem! Nem lenne egy kulcsa a szívemhez? 

Dialektusa szerint nagy valószínűséggel osztrák lehetett. Végig ment bennem a kérdés és kitört belőlem a nevetés. Abban a szituációban, azzal az arccal, ahogy ezt mondta, ezt váltotta ki belőlem, annak ellenére, hogy valójában a mondat maga szomorúnak hangzik. Nevetésem belőle is nevetést hozott ki. Megnyugodtam, hogy nem bántottam meg és még felszabadultabban nevettem.  Így nevettünk egymással szemben talán egy percig. Aztán zavaromban annyit dadogtam, hogy ez igazán kedves és köszönöm a nevetést.

Nem tudom igazából melyik tény tette jobbá napomat, hogy jót nevethettem egy idegennel ezáltal emberibbnek éreztem a világot vagy, hogy, mint nő nyugtázhattam, hogy nem elfutnak előlem, esetleg mindkettő, de mindegy is. 

Egy darabig még kísért a szemével, aztán eltűnt. 

Azon gondolkoztam, ha a férfiak is igénylik a lelkiséget és megannyi nő él egyedül vajon miért járnak, kelnek az emberek mégis szerelem nélkül a világban? 

Hm...most ezen töröm a fejem. 

No de! Csodás esti fényeknek nézünk elébe, nyomás fotózni! 

Ha péntek, akkor...

Ha péntek este, akkor igyunk valamit. Nehogy a jó öreg péntek megsértődjön. 

...hogy mit igyunk? Megmondom. Pezsgőt eperrel. Hmmmm....nem sznobság ez gyerekek, valami mennyei, ahogy ezek egymásból kihozzák a ízeket. Az eper a pezsgőét, a pezsgő az eperét. Csak úgy kölcsönösen. Na jó nem azt mondom, hogy egy marha drága pezsgőbe kell tenni, de egy jó közepes pezsgőt ezzel nem lehet elrontani. Talán nem járunk úgy, ahogy egy ismerősöm egy házibulin, ahol az apuci igen borsos árú gyűjteményéből felbontottak egy 1958-as Chateau-t és felöntötték kólával. :)))

Kellemes lazulást Mindenkinek!

Álarc

Szeretem ezeket a velencei maszkokat. Dekadenciát, időtlenséget sugároznak. Régies érzést próbáltam megvalósítani nemcsak az álarc választásával, hanem az őt körülvevő, meleg fénnyel is. Mintha egy doboz mélyén lenne selyempapírba csomagolva, ahová ritkán szűrődik egy kis gyertyafény. A titkok, misztikus érzések keltésének kiváló kelléke. 

Azt gondolom, időnként mindenki rákényszerül, hogy egyet-egyet maga elé tartson. Így élünk, ilyen a világ. Mi emberek nem ilyenek vagy olyanok vagyunk, hanem ilyenek is, olyanok is.  Nem mindegy viszont, hogy kikkel szemben használjuk, hogy milyen célzattal tesszük és hogy milyen álarcot tartunk magunk elé, hiszen már ez is egy-egy vonás belőlünk.  Na és nagyon fontos szerintem, hogy ezek az álarcok ne ragadjanak az arcunkhoz, hiszen így nagy a veszélye annak, hogy mire lekerül rólunk, megöregszünk és nem tudjuk, kik is voltunk valójában. 

Olykor egyáltalán nem számít, mit gondolnak rólunk, ha a mi világunkon van egy kis rés egy olyan világba, ahová sok ember egész életén át el sem jut. 

Sweet Ride.

A kordon mögött állt, hűvösen, elegánsan, egyből ráismertem és meg is dobbant a szívem, ezek a vonalak... 
 Végigjátssza magát a protokollgépezet, unalmas és érdektelen, alig várom már, hogy túl legyünk rajta. Aztán eljön a pillanat és ketten maradunk, végre csak az enyém lesz. You and me, babe, just you and me. Végigsimítok a kormányon, pont a kezembe illik, aztán nem késleltetem tovább az elkerülhetetlent és ráadom a gyújtást. Szinte alig hallatszik valami, duruzsolás, ártatlanul dorombol.

. Ahogy elindulunk, valahogy minden magától értetődő, eddig valahányszor más kocsiba ültem, kellett pár perc, amíg megszoktam, mi hol, meg hogy van, hogy reagál a gázadásra, hogy kanyarodik, most meg egyből olyan természetes, szinte ismerős, ugyanakkor mégis más, simább, szexibb, izgalmasabb, gyorsabb, lélegzetelállítóbb.

Kikanyarodom a lassú övezetből és elindulok kifelé, cél nélkül, élvezetből, az indulás, gyorsítás, lassítás, megállás unalomig ismert olvasóját ezúttal elragadtatottan morzsolgatva. Kikapcsoltam a rádiót, nagyon szépen szól, de most a motort akarom hallani, még mindig szinte semmi, miért ilyen halk ez, amikor már vagy hetvennel megyünk? Keressünk valami normális utat, ahol gázt is lehet adni, hadd halljam, hogy szól, érezzem, hogy megy. Csak finoman, nyugtatom magam, nem vadulunk. 

Irány a hosszú egyenes, itt csak nem mérnek, elkezdem nyomni a pedált és váltogatni felfelé, egy idő után bedobja magát a turbó és repülünk, a fordulatszámmérő gyanúsan alacsony tartományban, de már motorhang is van, hogy ez milyen csendes, ez tényleg őrület, na, de közben már száznegyvennel megyek, kiderül, hogy egy nagymacska meresztgeti a karmait alattam minden feltűnés nélkül, de ha nem figyelek, már ugrik is, mint az összenyomott rugó, repülne, na nem, szó sincs róla, itt az történik, amit én akarok, idomítás, szépen vissza a gázt, az első adandó alkalommal lejövök a pályáról, megfordulok és neki-nekieresztve, de a dolgokat a kezemben tartva megyek vissza, közben csodálom a designt, igen, ez nem  bumfordiság, a párhuzamos vonalak és a fegyelmezett szimmetria esztétikája, egy szöges cipőjével a táncparkettet végigkaristoló porosz katonatiszt eleganciája. Ha a kecses  vonalnak végig kell érnie a karosszérián, akkor végigér, nem töri meg az ajtó, inkább kivágnak egy inverz elemet belőle -- funkciótlan, de gyönyörű, mint egy absztrakt Mondrian csendélet.
Kiszállok és körbejárom. Néhányszor.
Már 2 éve vagyunk együtt. Különleges lelki kontakt van köztünk, figyelünk egymásra. Társam mindenben, amiben ő az tud lenni. Nem beszél, hisz az csak félreértések forrása. Jobb hallgatni.
Sőt!
Vannak esetek, amikor az a legjobb, ha ez az állapot állandósul. 

Honesty

Csak ült a focipálya melletti padon, ahol annyit játszott gyerekkorában, ahol olyan felhőtlenül gondtalan és boldog volt. Nézte, milyen nagyok lettek a fák, a bokrok körülötte. Nem játszott már rég senki itt. Üresen állt és kicsit elhanyagolva mégis olyan szépnek tűnt, talán a kora reggeli napfény miatt vagy talán a sok emlék miatt. 

John 32 évesen vesztette el feleségét. Épp egy éve. Szülés közben halt meg banális orvosi műhiba következtében. A per még nem zajlott le. A fiatal doktornőről kiderült, nem az első eset volt, hogy szakmai bizonytalanságot láttak nála. Kiderült, hogy megvette a vizsgáit annak idején a rektornál. A műtőben viszont magára maradt. 

A trauma nagy részén már átmentette magát Jhon, de az élete gyökeresen megváltozott és nem tudta, mikor lesz belőle újra férfi. Az mindenesetre megnyugtatta, hogy ember- és apaként szeretett a tükörbe nézni. Ez most elég. A többi talán majd egyszer... Kisfia körüli napi teendők hatalmas erőt adtak neki. 

Ahogy így nézelődött egy fiatal párt látott közeledni. Nem hallotta mit beszélnek, de kezeikkel való éles gesztikuláció azt sejttette, valamin veszekednek, majd a férfi először lökdösni kezdte a nőt aztán akkora pofont adott neki, hogy az elvesztve az egyensúlyát, a földre zuhant. 

John épp közbe akart avatkozni, amikor furcsa bűz ütötte meg az orrát. Válla fölött kék színű füst szállt el. Hátra fordult. Ő volt az...maga az ördög. 

- Így volt ez akkor is - mondta, s közben hanyagul, pöffeszkedve támaszkodott egy fatörzséhez, s nagyokat szívott a cigibe. 

Egyszer már majdnem elpusztult a világ.

- Most is ezen dolgozol? - kérdezte John. 

Az ördög Hangosan felröhögött. - Kell itt valamit dolgozni? Nézz csak körül! Tudod mostanában halálra unom magam. 

Nem tudom, te mit látsz, de elmondom, hogy én mit. Az emberek áthazárdírozzák az egész életüket. Hazárdiroznak az üzleteikben, az érzelmeikben. Mindent ez mozgat. Siker, pénz, hatalom. Életükben nincs egy terület, ahol őszinték lennének akárcsak önmagukhoz is. Olyan dolgoknak élnek, amit mind mind el tudok tőlük venni egy szempillantás alatt. Az egész világ az enyém és mindez úgy, hogy közben halálra unom magam. Nem úgy mint rég. Hm...micsoda business-eim voltak, ha tudnád. Minden tudós és nagy művész eladta a lelkét nekem. Ma már nem kell harcolnom, önként adnak mindent magukból, ami ér valamit.  
 Ott volt pl a nagy Paganini. Úgy is hívták: az ördög hegedűse. Hallottad nem? 

Na vele nem volt könnyű. Eleinte nem akart kötélnek állni, de olyan virtuózt játszottam neki, hogy leesett az álla. És háháháhá...álmából felébredve le akarta kottázni, a játékomat. Nem sikerült. Silány kis művet hozott össze. Maga megmondta, hogy sehol nincs ahhoz, amit álmában hallott. 

John csak hallgatta az elődást s közben egyre dühösebb lett. Visszafordult, hogy a szép tájat lássa. Aztán megszólalt.
- Miért vetted el tőlem a feleségemet? 

- Őszinte leszek hozzád,de csak mert szimpi vagy - válaszolt az ördög. Nem nagy ügy. Bármikor visszaadhatom neked. Csak a lelkedet kérem. 

- Őszinteség? - kacagott fel John.  Miért gondolod, hogy hiszek neked? 

- Nincs más választásod vagy tévedek? - mondta kaján, önelégült mosollyal az arcán. Dönts gyorsan ne tartsd fel a sort! Ma még más dolgom is van. 

John emlékeiben felmerült Emily arca.  Milyen szép volt és hogy szerettem. Annyira hiányzik...motyogta félhangosan. Ha viszont lepaktálok ezzel a semmirekellővel, mi lesz a fiammal? Ki tanítja meg az élet dolgaira? Mi lesz az életemmel nélküle, hiszen a legközelebbi üzlet  róla szól majd. A feleségem szerelme, a fiam és a köztem lévő önzetlen szeretet mivé lesz? 

Az ördög felé fordulva üvöltötte, hogy ez az, amit te nem tudsz elvenni soha és amit nem adok...de az ördög már nem volt ott. Eltűnt, ahogy jött. Néhány percig még a bűzös, kékes füst ott gomolygott a levegőben, amit az odaérő nap átvilágított. 

John lelkét melegség járta át.  

Végig érezte, hogy a másik oldal vele van....hogy nem dönthetett volna másként, hogy Emily is büszke most rá. 

20 literes

Amikor Joe a barátja farmján nyaralt, nagyon megtetszett neki a fejőgép. Nézte a barátját, ahogy ráhúzza a gumicsövet a tehén tőgyére, és bekapcsolja a gépet. A masina kattogott és zúgott, aztán néhány másodperc múlva finoman szívni kezdte a tejet egy nagy tartályba.
Aznap este Joe kiosont a tehénistállóba. Mire odaért, már kőkeményen felállt neki. Gyorsan bedugta a cső végére, és bekapcsolta a fejőgépet, hogy megtudja milyen érzés.
Két óra múlva a barátja felébredt a fejőgép zajára. Kirohant az istállóba, ott találta a Joe-t a földön fetrengve, nyöszörögve, kifordult szemmel.
- Az ég szerelmére - rimánkodott Joe. - Kapcsold ki, kapcsold ki ezt a rohadt fejőgépet!
- Mi a jó fenét csinálsz itt? - érdeklődött döbbenten a barátja.
- Bedugtam a farkamat a gépedbe, mert kíváncsi voltam, milyen érzés. Most mentem el hatvanadszor, és nem tudom kikapcsolni!
Barátja a vállát vonogatta:
- Én sem tudom kikapcsolni.
- Hogyhogy nem? - kérdezte Joe, és hatvanegyedszerre is elélvezett.
- Automata - felelte a barátja. - De ne izgulj, csak húsz literre van beállítva!

Háááááááááááááháháhá ilyen a rapid szex fiuk ...

Olyan flott volt a napom, hogy majdnem fel vagyok háborodva. Sehol egy fennakadás, egy centrálos hívás, hogy még ide menj meg ezt csináld ,meg azt csináld, helyette szép műszakot kívánnak.  A közlekedési lámpák már messziről látják, hogy érkezel és már váltanak is, a céges kocsi tele van tankolva, ma nem kell tankolni sem, sehol egy rendőr, aki a 30-as táblánál nagy igyekezettel koncentrálja a bemérést, minden objektum a legnagyobb rendben...hát mi folyik itt? 

Mínusz 8 kg. Ha így folytatom, versenyagár leszek :)))

További kellemes ünnepet Mindenkinek!

A háttérzenét annak küldöm, aki újabban "kicsi Hajninak" szólít! 

:))))...és igen! 

You One in a Million 

Lányok, asszonyok...

Úgy tűnik, a péntek este lesz a boros estém. Reggel 4 óta vagyok talpon. 13 órahossza. Most van vége. Igenis megajándékozom magam egy-két pohár borral. Ezúttal Merlot. Közepesen testes vörösbor. A nagy kékszőlőfajták egyikéből. Feltételezhetően francia vidékről ered. Óvatosan kortyolgatok. Érezni szeretném az ízeket. Életem minőségi szakaszát élem. Minden téren és nem alkuszom. 

A haza vezető úton (és ahol csak tehetem), zenét hallgatok. Általam összeválogatott egyveleg. Olyan zenék, amiket, ha mások meghallanak, úgy néznek rám, mint valami marslakóra és nem értem miért. 

Szóval  amit most a háttérben hallotok, azt a zenét dobta a gép a hazavezető úton. Elgondolkoztam. 

Segítek ! Ennio Morricone. Nem hinném, hogy bárkinek mondanom kellene valamit erről a nagyszerű zeneszerzőről. Ő így mondta el, mit jelent számára a szerelem, a NŐ! Szerintem, páratlan a kifejezés módja, ahogy a meglátása is. 

Az jutott eszembe, mostanában mennyi, mennyi ismerősöm van pl a face-en, akik épp most szakítottak és hagyjuk, hogy ők léptek ki vagy őket léptették ki. Általában jóravaló nőkről van szó. Azt is hagyjuk, hogy sok nő van, aki nem úgy fogja fel a  dolgokat, ahogyan azt kellene. Nyilvánvalóan nem róluk van szó. Nem akarok most az igazi nő szöveggel jönni, de azt tudom, hogy van még néhány, akik jobb sorsra érdemesek. Ennek ellenére boldogtalanok. Érthetetlen. 

Nekik szeretnék üzenni most!Értékesek vagytok és aki nem ezt mondja, az hazudik. Divat lett semmit nem tenni egy kapcsolatért. A mostani férfiak készen akarnak mindent és azonnal, tartozzon bármely korosztályba. Itt az sem ment fel, hogy sérültem, vagy félelmeim vannak.  Kitartás? Nem megkapása hanem megszerzése egy nőnek? Ugyan már. 

Életünk célja nem annak a férfinak való behódolás, aki semmit nem szeretne tenni egy kapcsolat elkezdődésért. Sokkal nemesebb célunk van. Pl megmutatni gyerekeinknek, mitől jó egy emberi kapcsolat, s, hogy nem kell megalkudnunk, hiszen önmagunkban vagyunk kerek egészek és hagyjuk már, hogy a másik felemet keresem. Marhaság. ...hogy ne híguljunk fel csak azért mert most ez a trendi.

Lányaitoknak mutassátok meg, milyen egy igazi nő, fiaitoknak pedig, hogy bármilyen egy nő, tisztelni kell. Legfeljebb nem lesznek közös dolgaink, ha nem üt meg egy nívót, de tiszteljük benne a nőt. Ez nagyon fontos, hiszen csak is így hozható újra vissza világunk harmonikus rendje. Én azt gondolom, ha valaha is visszaáll a régi rend a világban, azt csakis a NŐ küzdheti meg, hiszen talán ő eredményezte a mostani káoszt is.

Ahogyan a nagyon, nagyon  régi mondás tartja. Ismeritek. A kéz, mely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja. 

Más!

Szociofoto-s bejegyzésemre nagyon sok reakciót kaptam, ahogy vártam is. ...és igen. Szándékosan nem tudattam, hogy szerintem is a kutya és az utcán élő férfi képe a legütősebb. Ennek van a legnagyobb mondanivalója. 

Most akkor kapcsoljak vissza az előző mondanivalómhoz? Társ, aki minden eshetőségre veled van, aki akkor is kitart melletted, ha három naponta kap enni? Társ, aki megért és feltétel nélkül szeret azért, aki vagy. Ezt már csak a kutyák tudják? 

A térd közzé dugott kéz, ami fázást jelenthet, a cipők, amik egymás mellé vannak téve szabályosan, nekem annyit tesz, az ember szeretne egy rendszerezett életet.

Minden fotó üzen nekünk valamit, ha úgy nézzük, és ugyan miért ne néznénk úgy?

Szép estét Mindenkinek! 

Szociofotózás és etika

Úgy gondoltam, ma elindulok feltérképezni a szociofotózás lehetőségeit. Amikor csak lehet fejben felépítem, mit is szeretnék, azt hogyan képzelem el. 

Először is tudni kell, mit is jelent a fogalom. Társadalmi kiszolgáltatottság, anyagi elesettség dokumentációja. Ez egy kicsit sejteti, hogy nem is igazán a fotózási tudomány lesz az, ami előtérbe fog kerülni, hiszen a képekkel a világon semmit nem szabad csinálni. Nincs szükség semmilyen fotózási trükkre. Az alanyt, a témát nem kell előnyösebb helyzetben feltüntetni, mint amilyenben valójában van. Dokumentálni valamit annyit jelent számomra, hogy amit láttál azt úgy, ahogy volt kell leközölnöd. 

A meglátás a kulcs. 

Aztán. Az élet minden területére vonatkozik a jól értelmezett etika. Így van ez a fotózásnál is. Ha természetfotós vagy, nem rombolhatod le a környezetet vagy nem inzultálhatsz állatokat egy kép sikeressége miatt. Kötelességed amennyire csak lehet megóvni azt. Amikor embereket fotózok, mindig felsejlik bennem, hogy vajon nem fosztom-e meg őket valamilyen joguktól. 

Épp a napokban olvastam utána, hogy az UNIO egy olyan beadvánnyal foglalkozik, ahol tiltanák a köztéri fotózást és ebbe nem csak emberek tartoznak bele, hanem pl bizonyos épületek is. 

Döntés még nincs a kérdésben, hiszen még sokáig fogják csámcsogni, hogy ennek jogszabályi igenlésével vajon melyik oldal fog jobban sérülni. Az emberi jogok vagy a fotózás szabadsága. 

Minden esetre annak az alanynak, akiről képet készítesz, tudnia kell arról, hogy fotó készül róla és bele is kell egyezzen. Nem egyszerű. Gondoljatok csak bele! Ennek a fotózási területnek a spontaneitás  a varázsa, ami abban a pillanatban fog eltűnni, amikor az alany megtudja, hogy kép fog róla készülni. Arról nem is beszélve, hogy pl a 600 mm-es nagyágyú objektívvel olyan távolságból le tudom kattintani, hogy az alany nem is tud róla, hogy fotó készült róla. Na persze a betyárbecsület. Szóval muszáj először képet készíteni és aztán engedélyt kérni. 

Ezek engedéllyel (utólagos) készültek és néhány euro támogatással köszöntem meg. 

Röviden szummázva ehhez is kell némi szerencse és türelem. 2 és fél órát csámborogtam és ezzel csak ízelítést kaptam erről a területről. Borult idő volt, de ez most nem bántott. A fénytelenség és a fekete-fehér konverzió választásával talán fokozható a  drámai tartalom, hiszen ezeknek a képeknek ez a céljuk. 

Lehet őket hosszú percekig nézni. Az az igazság, hogy felém annyi érzést közölnek, hogy se szeri, se száma.  Elgondolkodtatja az embert. Azt hiszem ez a legjobb kifejezés. Tudom, hogy nem vidám téma, de egyrészt az élethez tartozik, (sajnos) másrészt a fotózásnak nem kizárólag a vidámságkeltés a célja. Ha egy kicsit is kibillent bennünket valamelyik irányba, akkor elmondható, hogy a fotó elérte a célját. 

Az életünk képlékeny és kiszámíthatatlan. Valóban mindennap hálát kell adni a testi és a mentális egészségért, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne kerüljünk méltatlan helyzetbe. 

Köszönöm, hogy itt voltatok!

Mindenkinek szép estét és töltődés teljes, hosszú hétvégét!

Én dolgozom, mint mindig és boldogsággal tölt el, hogy ezt tehetem. 

A prizma.

Én így gondolok rá és amióta beszélgetünk, egyre többször gondolom úgy, hogy nagyon sokat tanulhatok tőle. Bölcs és nyitott. Mesterkéltségnek nyoma sincs. Eredeti. Hm...milyen szép szó. Tiszta, érthető, választékos beszéd, logikus gondolatsorokkal, célirányos, egyenes kommunikáció. Élmény teli beszélgetések, meghökkentő lelki gazdagság olyasfajta alázattal, ami ahhoz szükséges, hogy fenntartsuk, amit kimondunk az kizárólag akkor és abban a szituációban állja meg a helyét, hiszen a dolgok mindig változnak és bármilyen bölcsek vagyunk, soha semmi nem lehet biztos. A bizonyosság fordítottan arányos a tudással. 
Ha visszapörgetem egy kicsit a saját filmemet, az általam ismert legbutább emberek valóban mindig halálosan biztosak voltak mindenben, de leginkább önmagukban. 
Miért prizma? ...mert életfilozófiájának egyik pontja: Bontsuk színeire a fehér fényt!

Kedves Prizma!
Tiszteletedre visszatettem a tegnapelőtti háttérzenémet. Nincs rossz ízlésed. Valóban szép. 

Delegation - If You were a song - szerény fordításomban: Ha dal lennél.

Köszönöm a fotóim kritikáit is. Elgondolkodom rajtuk még azzal együtt is, hogy ez a téma nagyon keményen szubjektív. 
Apropó! Fotózás.
10 éve foglalkozom minden lehetséges síkon a fotózás tudományával gyakorlatilag és elméletileg egyaránt. Természetesen ezt nem kell csontra 10 évnek venni, hiszen sajnos a szabadidőm véges. 
 Betekintettem szinte az összes területre. Egy dolog sosem vonzott amellett, hogy értem és nagy hatással van rám egy-egy darab és ez a szociofotózás. Nem fogjátok elhinni, néhány napja leküzdhetetlen vágyat érzek egy sorozat elkészítése iránt. 
Nagyon kedves ismerősöm erre azt mondta: "Keresed a tudás ajtaján a kilincset?"
Ki tudja, mi változik egy emberben, amikor újabb területre merészkedik és egyik pillanatról a másikra el kezd vágyni valamire, ami 10 éve nem érdekli?



Mindenkinek szép estét! 

TV - It`s OK

Átlagosan fél évente szoktam mintavételezni a magyar TV-k műsorát -- rendszertelenül.
Most a "A Nagy Duett"-el próbálkoztam. 
Megint olyan érzésem van, hogy a homo sapienst a WWF-nek fel kellene vennie a veszélyeztetett állatfajok listájára.
Más!
Hétvégi munkám során objektumokat keresek fel és kontrollálok. Ilyenkor túl sok az időm gondolkozni. 
Az jutott eszembe, hogy óvatos becslésekkel is megfogok úgy cirka 350 kilincset egy 10 órás műszakban. Bevillant a fejembe a mondás...ismeritek, bizonyos léha életű nőkre mondva, több férfi nemi szervet fog, mint kilincset. 
Nálam ez durván jönne ki :)))))

Ledobtam 6 kilót! Jó ez a kardio! :)))

I´ts Ok!!!

Vigyázz a madárra...

"Nem a távolság az, ami elválaszt két embert, és nem a fél Világ. Csakis a lelkek közti univerzumnyi szakadék. Az, ha két ember közel van, és mégsem hallják meg egymást.
De ha egyszer meghallod egy másik lélek hangját, nincs számodra tér, idő és távolság, olyan közel érzed magadhoz, mintha mindig veled lenne. És néha, ez többet ad, minden jelenlétnél.”

...Vigyázz a madárra, ha a válladra repül
Amerre az élet, arra menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll...

A naplózásról.

Először is! Mivel egy hónapon belül a negyedik olyan levelet kapom, hogy nekem milyen jó az életem és, hogy mekkora szerencsém van, úgy érzem, muszáj bizonyos dolgokat leírnom egyrészt, hogy ne legyen félrevezető a profil, másrészt, hogy egy picit elgondolkodtassam azokat az embereket, akik hasonlóan ezt látva érzik a magukét rossznak vagy szerencsétlennek. 
Első körben fel is háborodtam egy kicsit megmondom őszintén, hiszen mindenki élete lehet olyan, amilyennek szeretnék, ha bizonyos dolgokat, amik fogják vagy akadályozzák őket, el tudnának engedni, hiszen sok esetben ez már lehetne akár maga a megoldás is. 
Ha az jön le, hogy nekem nincsenek gondjaim, akkor itt az ideje a kiábrándulásnak vagy annak a rácsodálkozásnak, hogy jééé ezt így is lehet. 
Sőt! Csak így érdemes!
Velem is történtek már borzalmas dolgok, engem is bánt sok minden, nekem is volt már lidércnyomás az életem és lehet, hogy még lesz is. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy olykor nehezebb volt nekem, mint, azoknak, akik azt írták, hogy milyen könnyű. 
A dolgok megoldása szerintem nem abban rejlik, hogy sajnáljuk magunkat és az aktuális problémát felnagyítva siránkozunk, hogy kivételes sanyarú sorsunkat vajon miért szabta ránk a mindenható vagy az Univerzum. 
...és valóban nem jegyzem le azokat a dolgokat, amik fájnak vagy fájtak, hiszen épp annak örülök, hogy azokon túlléptem, vagy túllépni készülök. Eszemben nincs ezekből még írásos emléket is csinálni, nehogy elfelejtsem őket. A problémából kiveszem a tanulságot, a többit pedig hátra hajítom. Én nagyon sokat dolgozom azon mentálisan, hogy az életem olyan lehessen, amilyennek én akarom. A szerencsét tehát igazából kizárnám, mint olyat. Szerencséje mindenkinek lehet, aki keresi vagy aki elé megy a kérdés inkább az, hogy aztán mit is kezdjünk vele. 
Magamról azt gondolom, mindig volt alázatom az élet dolgaihoz és ha lassan is, de megtanultam, hogy az igazság sokszínű és nem mindig nálam van vagy nem csak nálam van.  Megtanultam, hogy kár görcsösen akarni a dolgokat, hiszen, ami neked rendeltetett azt talicskán is utánad tolja az ördög. Ha nem éred el, az nem a te utad.  Megélni minden helyzetet és a legjobbat kivenni belőle, neki feszülni a fájdalomnak és élvezni, hogy jellemem azon pontját faragja épp, ami még nincs készen bennem ahhoz, hogy tovább fejlődhessek, szerintem az egyetlen lehetőség, hogy úgy élhesd le az egyetlen életedet, amit ebben a dimenzióban kaptál, hogy amikor a végén visszanézed, élvezhesd is.
A naplózáson sokat gondolkoztam. Miért érzek késztetést bizonyos dolgokat lejegyezni? Mondhatnátok most, hogy olyan nagy divat lett blogot írni. Erre mondhatnám, hogy már 14 éves koromtól írtam a dolgaimat, spirál füzetek hegye állt nálam.
Talán hiányzik egy társaság, ahol kicserélhetnénk a gondolatainkat. A világ most nem támogatja az emberi kapcsolatokat. Nincsenek, akiknek elmondhatnám, elmondom, hát mindenkinek. 
Arról nem is beszélve, hogy éveket visszanézni és így emlékezni a korábbi önmagamra vagy családomra, nekem nagy dolog. 
Fotózás! 
Számomra az önkifejezés legfrappánsabb lehetősége. Van az a kép, ami úgy mondd el valamit, ahogy én nem tudnám és ezt még soha senki nem értette félre. 
Más megvilágításból nézni és látni egy témát, ahogyan szebb, ahogyan különlegesebb... ahogyan mások észre sem veszik. A világ legunalmasabb dolgát bemutatni egy olyan szögből, ahonnan nemcsak, hogy már nem unalmas, de egyenesen fenséges látvány, számomra nagyon élvezetes játék. 
Így élem az életemet is. Ha nem működik úgy, ahogy szeretném, akkor úgy szeretem, ahogy működik.

Minden kedves olvasómnak további, kellemes hétvégét kívánok!